2015. február 18., szerda

Nagyvárad - Ismét kiutasítanák Szent László király szobrát a város főteréről

Uniós támogatással elkezdődött Nagyvárad főterének felújítása, ahonnan az önkormányzat ismét kiutasította a városalapító Szent László király szobrát.


A hajdani Szent László, ma Egyesülés-térről 1918-ban mozdították el a király szobrát. A 40 ezer lelkes magyar közösség joggal várná el, hogy magyar jelképek is visszakerüljenek a belváros szívébe.

Szent László szobrát 1918-ban menekítették a főtérről a római katolikus székesegyház kertjébe, helyébe előbb I. Ferdinánd román király, majd Vitéz Mihály fejedelem szobra került. A napokban elkezdődött térrendezés után csak Ferdinánd király szobra kerülne vissza, a városalapító Szent Lászlóé viszont nem. A jelenlegi tervek szerint a főtéren csak ortodox és görög-katolikus püspököknek állítanának emléket. Ez ellen tiltakoznak civilek és újságírók. Ez az álláspont a magyar közösség semmibevételét jelenti – nyilatkozta Pap István újságíró. 

Mircea Malan alpolgármester állítása szerint nem érkezett arra igény, hogy magyar szobor is legyen a főtéren, így nem is lehet erről beszélni.

Az RMDSZ önkormányzati képviselőinek frakcióvezetője, ifj. Ritli László, viszont megmutatta azokat a beadványokat, amelyekben kérték a városvezetéstől a Szent László-szobor visszahelyezését. Ritli azt mondja: ezen kérésükre írásbeli és szóbeli elutasítást is kaptak.

Erdély.ma/Duna TV

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése