Nagyböjt 2. vasárnapja - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Ter 22,1-2.9a.10-13.15-18

(...) Isten akkor azt mondta Ábrahámnak: „Vedd egyszülött fiadat, Izsákok, akit szeretsz, és menj el a Mória földjére. Áldozd fel ott egészen elégő áldozatul az egyik hegyen, amelyet majd mutatok neked!” (...) Ábrahám oltárt épített ott, elrendezte rajta a fát, s miután megkötözte a fiát, Izsákot, feltette az oltárra, a farakásra. Aztán Ábrahám kinyújtotta kezét, és megfogta a kardot, hogy feláldozza a fiát. De íme, az Úr angyala kiáltott a mennyből, és azt mondta: „Ábrahám, Ábrahám!” Ő azt felelte: „Itt vagyok!” Azt mondta erre neki: „Ne nyújtsd ki kezed a gyermekre, és ne árts neki semmit! Most már tudom, hogy féled Istent, s a kedvemért egyszülött fiadnak sem kegyelmeztél!” (...)

Róm 8,31b-34

Mit mondjunk tehát mindezek után? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ő, aki tulajdon Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk, mindnyájunkért, ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk? Ki lenne vádlója Isten választottjainak? Isten az, aki a megigazulást adja; ki lenne hát az, aki kárhoztat? Talán Krisztus Jézus, aki meghalt, mi több, fel is támadt, Isten jobbján van, és közbenjár értünk?

Mk 9,2-10

Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. (...) Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok”. (...) Mikor a hegyről lejöttek, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: „amikor halottaiból feltámad”.

Életünk színeváltozásos élményei arra valók, hogy felkészítsenek az igazi dicsőségre, hogy segítsenek emberi akaratunkat minden körülmények között egyesíteni azzal az isteni akarattal, mely kezdettől fogva elhatározta testünk-lelkünk, egész emberi valónk örök megdicsőítését. Komoly figyelmeztetés ez nekünk, akik legtöbbször a dicsőség fényére és kellékeire áhítozunk csupán, vagy ami még rosszabb, álszíneváltozásokat és áldicsőségeket hajszolunk. Az igazi megdicsőülésben ugyanis nem a Színeváltozás hegyén lesz részünk, hanem Mória hegyén és a Golgota hegyén, ha az Atyába vetett bizalmunk akkora magasságot és mélységet fog át, mint Ábrahámé, sőt Krisztusé.

Hiszen Isten valójában nem fia feláldozását kérte Ábrahámtól, hanem saját maga feláldozását, hogy úgy reméljen Istenben, aki az ígéretet adta, hogy közben lemond ezen ígéret emberi alapjáról: egyetlen fiáról, Izsákról, az ígéret teljesítésének biológiai garanciájáról. Jézust pedig arra indította a Szentlélek, hogy merjen belehalni az Atyába vetett bizalomba, az ő halálon túl is érvényes, feltámasztó szeretetébe. Krisztus megdicsőülésének pillanata éppen akkor jön el, amikor a fényesség helyett sötétség támad, Jézus nem hófehéren ragyogó ruhát visel, hanem lecsupaszított, vérző testtel függ a kereszten, s az égből nem hangzik semmiféle szózat, az Atya néma marad, csak a körülállók szitkozódása és gúnyos kacaja hallatszik…

Urunk Jézus, mi is sokszor úgy vagyunk, mint az apostolok: a dicsőség egyet jelent számunkra a ragyogással és a mindent betöltő, fönséges isteni szózattal. Amikor pedig szenvedésről és halálról beszélsz, azt meg sem halljuk, oda sem figyelünk rá, vagy éppen élénken tiltakozunk: „Ilyen, Uram, nem történhet meg Veled!” – és persze velünk sem. Taníts meg, kérünk, hogy ne földi, külsődleges dicsőségre vágyakozzunk, hanem Isten fiainak mennyei dicsőségére, az Atya örök elismerésére, mely a Veled való egységből fakad, s mely legtöbbször éppen akkor nyilvánul meg rajtunk, mikor a színeváltozás ragyogásából semmi sem látszik itt a földön.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Nagyböjt 1. vasárnapja - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Ter 9,8-15

Majd ezt mondta Isten Noénak s vele fiainak: „Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.” Azután Isten azt mondta: „Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. (...)

1Pét 3,18-22

Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy minket Istenhez vezessen. Test szerint megölték ugyan, de életre támadt a Lélek szerint. Benne ment el, hogy azoknak a lelkeknek is a megváltást hirdesse, akik a börtönben voltak, akik egykor hitetlenek voltak, amikor Isten türelmesen várt Noé napjaiban, mig a bárka épült, amelyben kevés, összesen nyolc lélek menekült meg a víz által. Ennek felel meg most a keresztség, amely titeket most megment, nem a test szennyének lemosása által, hanem mint a jó lelkiismeret kérése Istentől Jézus Krisztus feltámadása alapján, aki az Isten jobbján van, miután felment a mennybe, és uralma alá vetette az angyalokat és hatalmasságokat és erőket.

Mk 1,12-15

Ezután a Lélek azonnal elragadta őt a pusztába. A pusztában volt negyven napig; a sátán kísértette. A vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki. Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”

A Szent Negyvennap középpontjában nem a keresztút áll, hanem a keresztkút. A Húsvét éjszakáján megkeresztelendőkkel együtt készülünk, hogy megújítsuk keresztségi fogadásunkat: radikálisan ellene mondjunk a bűn szerzőjének, a sátánnak – amint Urunk tette a pusztában –, és letegyük a hitvallást, mely megtérésre és életünk Krisztusban való megújítására hív.

Nagyböjt alkalmas, szent idejét egészen gyakorlati módon kellene felhasználnunk, mindenekelőtt úgy, hogy bőségesen merítünk liturgiájának gazdagságából. A húsvéti készület rendszeres és gyümölcsöző formája lehet például, hogy naponta részt veszünk a szentmisén, vagy ahol erre nincs lehetőség, az ősegyház gyakorlatát felelevenítve közösen elénekeljük a vesperást, majd beszélgetünk, közösen elmélkedünk hitünk alapjairól. Arra is érdemes lenne időt szakítani, hogy a nagyheti szertartások énekeit próbáljuk. Nagyböjt vége felé pedig feleleveníthetjük a vezeklők visszafogadásának ősi szertartását, melyben a hét bűnbánati zsoltár közös elimádkozása, valamint a könyörgések és esedezések után ki-ki elvégezheti szentgyónását, majd a feloldozást követően mindnyájan közös áldásban részesülünk. S ha mindehhez csatlakoznak a böjt és alamizsnálkodás közösségi formái, melyeket az egyházközségi gyűlésen közösen határoznak el a közösség tagjai, ez biztosan előmozdítja a családonként, illetve egyénileg vállalt nagyböjti lemondások és jócselekedetek gyakorlását is.

Úr Jézus, segíts, hogy a mai napon meghalljuk és szívünkbe fogadjuk szavadat, mely nekünk szól: „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!” Adj nekünk szívbéli töredelmet bűneink őszinte megbánására, és készséget, hogy a böjt, imádság, alamizsna üdvös gyakorlatai által mind élőbb kapcsolatba kerüljünk Veled, aki halálod és feltámadásod által megszerezted nekünk a bűnbocsánatot és a tiszta, a végső kinyilatkoztatáshoz igazodó lelkiismeret ajándékát.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Hamvazószerda - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Joel 2,12-18

„Térjetek hozzám teljes szívetekből, böjttel, sírással és jajgatással. Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruhátokat, és térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos ő és irgalmas, türelmes és nagyirgalmú, és szánakozik a bajok felett.”

2Kor 5,20 – 6,2

(…) Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel! (…) Mint munkatársak pedig intünk titeket, ne vegyétek hiába Isten kegyelmét. Mert ő mondja: „A nekem tetsző időben meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítlek téged.” Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja!

Mt 6,1-6.16-18

(…) „Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Amikor te alamizsnát adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, hogy a te adományod rejtve maradjon; Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Amikor böjtöltök, ne legyetek bús képűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel feltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek: ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked.”

A mai nappal ismét ránk köszöntött az alkalmas, szent idő, amely arra hivatott, hogy testünket-lelkünket az élő Isten szolgálatába fogja, az ő akaratának megismerésére és teljesítésére hangolja. A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát.

Az első lépés, hogy a világból érkező, olykor egészen vakító reflektorfények helyett et Isten tekintetét keressük, aki a rejtekben is lát. Kicsiny, nem látványos, de konkrét és magunkon mindennap számon kérhető vállalásokat tegyünk, figyelembe véve, hogy testi-lelki adottságaink, körülményeink folytán mások a lehetőségeink, és persze teherbíró képességünk sem egyforma. A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, és ez visszahat lelkünkre: érzékenyebbé tesz az Istentől érkező apró jelekre, indításokra. Az imádság, böjt és irgalmasság egymásból fakadjon, ne puszta külsőség, erőpróba, izzadságszagú erőlködés legyen, hanem újfajta, bensőséges találkozás Istennel és testvéreinkkel.

Urunk Jézus, ha komolyan vesszük az intő szót, hogy porból lettünk, s a porba térünk vissza, bizony egy kicsit megrendülünk. Nem könnyű szembesülnünk azzal, hogy terveinkről, álmainkról, mindarról, amiért nap mint nap fáradozunk, kimondatik, hogy velünk együtt az enyészeté lesz. Add, hogy az előttünk álló negyven napban megtanuljunk leszámolni illúzióinkkal és légvárainkkal, s elfogadjuk, hogy nem is kell másnak lennünk, mint pornak: Isten kezében, az ő Leheletével ez a por megtelik élettel, és abba a dicsőségbe emeltetik, mely a Te osztályrészed az Atya jobbján.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Évközi 5. vasárnap - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

1Kor 9,16-19.22-23

Mert ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot! Mert ha szabad akarattal teszem ezt, jutalmam van; ha pedig kénytelen-kelletlen, csak ügyintéző vagyok. Mi tehát az én jutalmam? Hogy az evangéliumot hirdetve ingyen adjam az evangéliumot, és ne éljek az evangéliumból eredő hatalmammal. Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne.

Mk 1,29-39

Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.” Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.

A földön egyetlen létezőt sem nyomaszt a világnak ez az értelmetlensége, csak az embert. Ő képes egyedül meglátni és átérezni, hogy a teremtett világ minden szépsége hiábavaló és elégtelen önmagában, hogy a végső ok és végső cél nélkül az élet végtelenül unalmas és sivár. Van a létezés értelmetlenségének olyan éles észlelése és olyan félelmetesen pontos és hiteles kifejezése, amely jobban kiált a végső értelem, Isten után, mint sok szépen megfogalmazott, de a jelenségek felszínén megragadó imádság. Aki látja az emberi élet s az egész világmindenség létezésének értelmetlenségét Isten nélkül, az – bár talán észre sem veszi – ott áll Isten színe előtt.

Aki azonban a világ dolgainak hiábavalóságán túl megpillantja a végső valóságot, Istent, aki előtt felragyog mindennek az értelme, az nem marad tétlen: ellenállhatatlan késztetést érez, hogy ezt másoknak is megmutassa. Ezért megy Jézus, és hirdeti az evangéliumot, ezért mondja Szent Pál, hogy „Krisztus szeretetet sürget minket” és hogy „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot!”. Az evangélium hirdetése pontosan a létezés végső értelmét tárja fel: azt, hogy Isten a szeretet, s hogy örök szeretetre hívja az embert. Az, aki megpillantja az egész értelmét, bizonyosan megtalálja a maga helyét az egészen belül, s az is nyilvánvaló lesz számára, hogy küldetése van, melynek teljesítése örömteli kötelesség, nem teljesítése viszont visszazuhanás az értelmetlenségbe.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy feltártad előttünk a létezés értelmét, és kinyilatkoztattad nekünk a legnagyobb örömhírt, hogy Isten saját magát jelölte ki az ember végső céljául. Add kegyelmedet, hogy együtt tudjunk érezni azokkal, akik a létezés értelmetlenségének nyomasztó súlya alatt roskadoznak, s a Te szeretetedtől sürgetve közvetítsük az örömhírt mindazoknak, akik az üdvösséget keresik.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Urunk bemutatása - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Mal 3,1-4

Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, – mondja a Seregek Ura. – De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. (…)

Zsid 2,14-18

(…) Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.

Lk 2,22-40

Mikor pedig elteltek a tisztulás napjai, Mózes törvénye szerint felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, amint az Úr törvényében írva van. (…) Élt pedig Jeruzsálemben egy ember, Simeon volt a neve, igaz és istenfélő férfiú, aki várta Izrael vigasztalását, és a Szentlélek volt benne. A Szentlélek kijelentette neki, hogy halált nem lát, amíg meg nem látja az Úr Felkentjét. Ekkor a Lélek ösztönzésére a templomba ment. Amikor szülei bevitték a gyermek Jézust, hogy a törvény szokása szerint cselekedjenek vele, karjaiba vette őt, (…) anyjának, Máriának pedig ezt mondta: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.” Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. (…) Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte az Urat, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Izrael megváltását. (…)

A Szentlélekben való rejtett találkozás ünnepe ez a nap, melyen Isten végtelen gyöngédsége, szelídsége és tapintata nyilvánul meg a bűnös emberiség iránt. Jézus mindenben hasonlóvá lett hozzánk, és mindenben sorsközösséget vállal velünk, bűnös és szenvedő emberekkel: érte is bemutatják az áldozatot, akit pedig nem kell kiváltani, hiszen mindenestül Istené, kezdettől fogva és örökké. Amiről tehát Malakiás jövendölt, az Úr eljövetele templomába nem rettenetes és félelmetes, hanem a legszelídebb és ezért legcsodálatosabb módon valósult meg: a kíváncsi szemek elől elrejtve, úgy, hogy Márián és Józsefen kívül mindössze Izrael két igaz embere volt a tanúja.

A mai ünnep a karácsonyi ünnepkör lezárása, de Simeon jövendölésével egyben a Passió kezdete is. A húsvéti misztérium titokzatosan kezdettől fogva jelen van Szűz Mária életében, aki szívében előre átéli Fia szenvedését és halálát. Maga a sugalmazó Szentlélek akarja, hogy ne idillként szemléljük Jézus gyermekségének történetét, hanem Máriához hasonlóan vegyük észre az árnyékot, és merjük vállalni az emberi lét fájdalmas valóságát, ahogy vállalta Jézus is, a mi irgalmas és hűséges Főpapunk, akiben Isten felkarolt és örök üdvösségre hívott meg minket.

Jöjj hát el hozzám, emberré lett Istenem, lépj be hajlékomba! Szeretném, ha tiszta és fényes templomban fogadhatnám érkezésedet, de látom, hogy minden erőfeszítésem kevés ahhoz, hogy méltóképpen felkészüljek fogadásodra. A Te látogatásod teszi tisztává és árasztja el fénnyel lelkem szegényes hajlékát. Mennyi fény hullt eddig is utamra, szelíd és biztató sugarak, melyek nem engedték, hogy megtévesszenek s elcsábítsanak hamis csillogások! A Rólad szóló prófétai szavak, melyeket az agg Simeon mondott, engem is köteleznek. Nekem is az a hivatásom, hogy fény legyek: lámpás, melyet a tartóra tehetnek. Nem vadul lobogó, ideges láng, hanem szelíd, de kitartó fény, mely akkor sem huny ki, ha ráborul a szenvedések sötét éjszakája.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Évközi 4. vasárnap - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

1Kor 7,32-35

Én pedig azt szeretném, ha gond nélkül lennétek. Akinek nincs felesége, arra gondol, ami az Úré, hogy hogyan tetsszék az Úrnak. Akinek pedig felesége van, arra gondol, ami a világé, hogy hogyan tetsszék feleségének, tehát meg van osztva. Férj nélkül az asszony is, a szűz is arra gondol, ami az Úré, hogy testben és lélekben szent legyen; aki azonban férjnél van, arra gondol, ami a világé, hogy hogyan tetsszék a férjének. Ezt pedig a ti érdeketekben mondom, nem azért, hogy csapdát állítsak nektek, hanem hogy tisztességesen éljetek, és osztatlan szívvel ragaszkodjatok az Úrhoz.

Mk 1,21-28

Bementek Kafarnaumba. Szombaton mindjárt bement a zsinagógába és tanított. Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Volt a zsinagógájukban egy ember a tisztátalan lélek hatalmában. Ez így kiáltott föl: ,,Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus! Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom ki vagy: az Isten Szentje!” Jézus megparancsolta neki: ,,Némulj el, és menj ki belőle.” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta őt, majd hngosan kiáltva kiment belőle. Erre mindnyájan elcsodálkoztak, s azt kérdezték egymástól: ,,Mi ez? Új tanítás, hatalommal? Még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?” Egyszerre elterjedt a híre Galilea egész vidékén.

Zsidó testvéreink – de sok protestáns keresztény és egyre több katolikus is – értetlenül állnak a cölibátus és a szüzesség misztériuma előtt. Pedig már az Ószövetségben is tetten érhető bizonyos készülődés a szüzesség titkának teljes kinyilatkoztatására és elfogadására. S amikor Isten Fia emberré lett érettünk, megjelent az a próféta, akiről Mózes megjövendölte, hogy mindent tudtunkra ad, s vele beköszöntött az a végső korszak, amelyre már csak a holtak feltámadásával meginduló örökkévalóság következhet.

Ebben az utolsó korszakban, melyben élünk, együtt van az első teremtés – melynek törvénye a házasságok által megvalósuló „Szaporodjatok és sokasodjatok!” isteni parancsa – az újjáteremtés világával, ahol már „nem nősülnek és nem mennek férjhez”. A házasság beteljesedik azzal, hogy Krisztus és az Egyház kapcsolatát szimbolizálja, a szűzi életforma pedig elővételezi testi életünkben a feltámadott élet szűzi valóságát. Aki tehát a mennyek országáért vállalt szüzességet nem fogadja el legalább egyesek üdvösségének Istentől rendelt útjaként, az magát Jézust és az új tanítást nem érti, és Isten hatalmát nem fogadja el, mellyel némelyeket kivehet a természet rendjének törvénye alól, hogy természetfölötti hivatásunkra emlékeztessenek.

Urunk Jézus, add, hogy akár házasságban élünk, akár szüzességben, mindenekfölött Hozzád ragaszkodjunk. Hiszen nem egyik vagy másik életforma osztja meg a szívet, hanem a rendetlen ragaszkodás, az egy szükséges szem elől tévesztése. Segítsen bennünket Mária, az egyszerre Szűz és Anya, hogy akár szenvedések árán is Rád figyeljünk, aki jelen vagy szeretetünk mélyén, s így házasként szeretetszövetségünk egyre jobban annak a titokzatos jegyességnek erőterébe emelkedjék, mely Közted és Egyházad közt áll fenn, cölibátust és szüzességet fogadóként pedig életünk mind inkább a mennyei Jeruzsálem elővételezése legyen.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Évközi 2. vasárnap - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

1Sám 3,3b-10

(…) Ám az Úr ismét, harmadszor is szólította Sámuelt. Ő megint felkelt, Hélihez ment, és azt mondta neki: ,,Itt vagyok, hívtál!” Megértette erre Héli, hogy az Úr szólítja a gyermeket, ezért azt mondta Sámuelnek: ,,Menj és aludj, s ha megint szólít, mondd neki: »Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!«” Elment tehát Sámuel, s aludt a helyén. Ekkor eljött az Úr, odaállt és szólította, ahogy előbb is szólította: ,,Sámuel, Sámuel!” Sámuel erre azt felelte: ,,Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád!”

1Kor 6,13c-15a.17-20

,,Az étel a gyomorért van, s a gyomor az ételért!” De Isten ezt is, azt is megsemmisíti. A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért, az Úr pedig a testért. Isten ugyanis feltámasztotta az Urat, és minket is fel fog támasztani hatalmával. Nem tudjátok, hogy a testetek Krisztus tagja? Elszakítsam tehát Krisztus tagját, és parázna nő tagjává tegyem? Isten mentsen! Aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ővele. Kerüljétek a paráznaságot! Minden bűn, amelyet az ember elkövet, a testen kívül van; aki azonban paráználkodik, az a saját teste ellen vétkezik. Vagy nem tudjátok, hogy testetek a Szentlélek temploma, aki bennetek van, s akit Istentől kaptatok, tehát nem vagytok a magatokéi? Mert nagy volt a ti váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben.

Jn 1,35-42

Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt. Mikor meglátta Jézust, amint arra haladt, azt mondta: ,,Íme, az Isten Báránya.” (…) A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól, és követték őt, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő elsőként testvérével, Simonnal találkozott, s azt mondta neki: ,,Megtaláltuk a Messiást, azaz a Fölkentet!” És elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt: ,,Te Simon vagy, János fia. Kéfás lesz a neved.” Ez azt jelenti, hogy Péter (vagyis Szikla).

A mai három szentírási szakasz három különböző módját mutatja be annak, hogyan segíthet egyik ember a másiknak meghallani és megtenni Isten akaratát. Az Olvasmányban az egyik generáció segít a másiknak: Héli, az öreg és megalkuvó pap, aki ugyan már egész nemzedékével együtt süket Isten hangjára, még nem annyira romlott, hogy le is tagadná, hogy van Isten és szólhat hozzánk, s eligazítást ad a kis Sámuelnek, hogyan feleljen az Úr szavára. Az Evangéliumban András szól testvérének, Simonnak, hogy megtalálta a Messiást. A harmadik fajta segítség Isten akaratának keresésében és teljesítésében pedig az, amit Szent Pál nyújt nekünk, amikor a paráznákról szólva a „modern” közfelfogás és közízlés ellenében kérlelhetetlenül kimondja a valóságot, Isten ítéletét.

Azoknak a keresztényeknek, akik ma nem értik, miért nem hallják Isten szavát, s hogy miért nem fognak tüzet, mikor testvérük megosztja velük Krisztusra találásának örömét, talán éppen erre a segítségre van a legégetőbb szükségük. Hiszen az emberi szeretet legfőbb tette pontosan az, hogy megosztjuk testvéreinkkel, amit Istentől kaptunk, mert végső soron a szeretet Isten-osztozás. Nem is nevezhető szeretetnek, ha két ember mindent megoszt egymással, csak a legnagyobbat, az isteni életet nem. A paráznák, akik testüket a kicsapongásnak adva lerontják Isten templomát, látszatra ugyan szeretik egymást, de a testek egymásba fonódása, kétségbeesett összeolvadni akarása nem egyesülés, hanem örök elválasztás és pokoli szakítás, hiszen az emberi személyeket egyesítő Lelket, Isten Szeretetét zárják ki, űzik el kapcsolatukból.

Urunk Istenünk, olyan korban élünk, ahol nem tagadják egyértelműen létedet, csak épp személyes szólításodat vonják kétségbe, amikor kozmikus erőként, világenergiaként beszélnek Rólad. Add kegyelmedet, hogy mi mindenkor meghalljuk és megértsük nekünk szóló hívásodat, s nemcsak szavunkkal, hanem egész életünkkel tanúságot tegyünk Rólad testvéreink és a Téged nem ismerő világ előtt.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Évközi 1. hét, csütörtök - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Zsid 3,7-14

Ezért – amint a Szentlélek mondja: „Midőn ma az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket, mint a megkeseredésben, a kísértés napján a pusztában, ahol atyáitok megkísértettek engem a próbatételben noha látták cselekedeteimet negyven éven át! Megharagudtam ezért arra a nemzedékre, és így szóltam: Mindig csak tévelyednek szívükben! Ők azonban nem ismerték fel az én útjaimat. Amint megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmamba!” Vigyázzatok, testvérek, ne legyen közületek senkiben hitetlenségre hajló gonosz szív, hogy el ne szakadjon az élő Istentől! Inkább buzdítsátok egymást minden egyes nap, amíg azt nem mondják: ,,ma”, nehogy megkeményítsen valakit is közületek a bűn csalárdsága. Mert Krisztusnak részesei lettünk, de csak akkor, ha az általa vetett alapon mindvégig erősen kitartunk.

Mk 1,40-45

Akkor odajött hozzá egy leprás, és térdre esve így kérlelte: ,,Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Jézus megkönyörült rajta. Kinyújtotta kezét, megérintette, s közben azt mondta neki: ,,Akarom, tisztulj meg!” Amikor ezt kimondta, azonnal eltűnt róla a lepra, és megtisztult. Nagyon ráparancsolt, és mindjárt elbocsátotta őt: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről; hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld föl tisztulásodért, amit Mózes rendelt, bizonyságul nekik.” De az, mihelyt elindult, híresztelni kezdte a dolgot, úgyhogy Jézus már nem mehetett nyilvánosan a városba, hanem kint a puszta helyeken tartózkodott; és hozzá gyülekeztek mindenfelől.

Mindennap elhangzik a vágyakozó, szelíd kérés, szinte könyörgés Isten részéről az imádságra hívás zsoltárában, mindjárt a nap kezdetén, az első zsolozsmahóra előtt: „Midőn ma az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket!” Minden egyes nap ilyen „ma”, amelyen Isten szól hozzánk, s csak akkor maradhat szívünk fogékony az ő akaratára, ha nap mint nap megnyitjuk fülünket ő igéje előtt, és szívünk hozzá idomul. Ha nem figyelünk Isten szavára, fülünk elszokik tőle, legközelebb már meg sem halljuk, szívünk pedig rideg és durva lesz, mint a kő.

A megkeményedett szívű ember lehet vallásos, azonban elveszíti kapcsolatát a valósággal, Istennel és önmagával is. Az imádságot talán nem hagyja abba, újabb és újabb kérésekkel ostromolja az eget, de nem kap választ. Erre még jobban megkeményedik, s már a szeme is vakká válik a csodákra, melyeket pedig érte vitt végbe az Úr; jeleket követel, bizonyosságot vár, de hiába: egyre sűrűbb lesz körülötte a sötétség és nyomasztóbb a némaság.

Urunk Jézus, ne engedd, hogy szívünk érzéketlenné váljék szavadra. Ne hagyd, hogy süketséggel és némasággal vádoljunk, ha nem úgy cselekszel, ahogyan mi elképzeljük; hogy szeretetedet azon mérjük le, hogy teljesíted‑e kérésünket. Ne engedd, hogy mi magunk akarjuk eldönteni, mi szolgál üdvösségünkre, hogy belemerevedjünk az önsajnálatba, és téged tegyünk felelőssé a szenvedésért. Segíts inkább, hogy azzal a bizalommal álljunk Eléd nap mint nap, mint a leprás a mai Evangéliumban: „Ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.” Tudjuk, hogy van rá hatalmad, s ha akarod, ha jónak látod, meg tudsz tisztítani, meg tudsz gyógyítani bennünket. Ha mégsem tennéd, szereteted akkor sem kisebb irántunk. Te jobban tudod, mi válik javunkra, s elég nekünk a te kegyelmed. Add, hogy merjük egészen kiszolgáltatni magunkat Neked, s arra hajlítani szívünket, hogy mindig elfogadjuk és megtegyük a Te szent akaratodat.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Urunk megkeresztelkedése - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Iz 55,1-11

(...) Hajtsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám, hallgassatok ide, s akkor élni fog lelketek! Örök szövetséget kötök veletek, a Dávidnak ígért biztos kegyelem alapján. Íme, tanúul adtam őt a népeknek, vezérül és parancsolóul a nemzeteknek. Íme, olyan nemzetet hívsz majd, melyet nem ismersz, és olyan nemzetek futnak hozzád, melyek nem ismertek téged, az Úrért, a te Istenedért, Izrael Szentjéért, mert megdicsőített téged. (...)

1Jn 5,1-9

Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született. És mindaz, aki szereti azt, aki szült, szereti azt is, aki tőle született. Arról ismerjük meg, hogy szeretjük Isten szülötteit, ha Istent szeretjük, és parancsait teljesítjük. Mert az az Isten szeretete, hogy parancsait megtartjuk; és az ő parancsai nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot. Ez az a győzelem, amely legyőzi a világot: a mi hitünk. Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? Ő az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek az, aki tanúskodik arról, hogy a Lélek igazság. Mert hárman vannak, akik tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér; és ez a három egy. Ha az emberek tanúságát elfogadjuk, Isten tanúsága nagyobb. S Isten tanúsága az, hogy tanúságot tett az ő Fiáról.

Mk 1,7-11

János így prédikált: ,,Utánam jön, aki erősebb nálam, akinek nem vagyok méltó leborulva megoldani a saruja szíját. Én vízzel kereszteltelek titeket, ő pedig Szentlélekkel fog benneteket megkeresztelni.” Történt azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és János megkeresztelte őt a Jordánban. Amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílnak az egek, és a Lelket, mint galambot leszállni rá. Az égből szózat hangzott: ,,Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik.”

Keresztelő János a Jézus Krisztushoz vezető ember prototípusa. Ahhoz ugyanis, hogy Jézus elvezethessen bennünket az Atyához, előbb magához Jézushoz kell eljutnunk, ebben pedig nem nélkülözhetjük a Lélek által kiválasztott emberi vezetőket, akik tanításuk, példájuk, élő tanúságtételük által segítenek eltalálni hozzá és felismerni őt.

Vajon mi is készen állunk-e rá, hogy Jézusra mutassunk? Nem csupán arra, hogy szépen beszéljünk róla, vagy hogy intellektuális magyarázatot adjunk annak, aki vele kapcsolatban megkérdez minket, hanem arra, hogy egzisztenciális útmutatást nyújtsunk, mert a világnak erre van szüksége. Hiszen Jézus Krisztust nem lehet emberi szavakkal meghatározni, fogalmakkal behatárolni, csak utat lehet mutatni feléje. Úgy, mint Keresztelő János, hogy akit Jézus felé vezetünk, érezze, hogy hegyeket kell lehordani és völgyeket feltölteni az életében, ha vele szeretne találkozni. Ugyanakkor a Keresztelőénél is magasztosabb hivatás a miénk, mert mi már Krisztus után élünk, ezért az ő életét kell élnünk, az ő eleven ikonjává kell lennünk az emberek előtt. Nem ezért érdemes papnak és szerzetesnek lenni? Vagy hitvalló szülőnek, nevelőnek? Egyáltalán: kereszténynek?

Hálát adunk, Urunk, mindazokért, akik életünk során útba igazítottak bennünket a Hozzád vezető úton. A legnagyobb szolgálatot tették nekünk, amit egyik ember a másiknak tehet ezen a földön. Add meg, hogy az örök életben velük együtt dicsőíthessünk Téged. És kérünk, tégy alkalmassá minket is arra, hogy Rád mutassunk, és tanúságot tegyünk Rólad. Add, hogy Keresztelő Jánoshoz hasonlóan józanul lássuk a helyünket és a feladatunkat, s ne féljünk attól, hogy szerepünk egyszer csak – fokozatosan vagy drasztikus hirtelenséggel – véget ér. Segíts, hogy ne féljünk kisebbedni, hogy ezzel a kisebbedéssel arányosan Te magad növekedhess bennünk, míg csak egészen be nem töltesz minket. Add, hogy legalább életünk végén elmondhassuk Szent Pállal: „Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem.”

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Urunk megjelenése, Vízkereszt - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Iz 60,1-6

Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik.

Ef 3,2-3a.5-6

Bizonyára hallottatok Isten kegyelmi adományáról, amelyben a ti javatokra részesültem. Kinyilatkoztatásból ismertem meg a titkot, amelyről korábban nem tudtak az emberek úgy, ahogy most a Lélek a szent apostoloknak és prófétáknak kinyilatkoztatta. Eszerint Jézus Krisztusban a pogányok is társörökösök, tagjai az egy testnek, és részesei az ígéretnek, az evangélium révén.

Mt 2,1-12

Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten s eljöttünk, hogy bemutassuk neki hódolatunkat.” (…) S lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, vezette őket, míg végre meg nem állt a hely fölött, ahol a gyermek volt. A csillagot megpillantva nagyon megörültek. Bementek a házba, és meglátták a gyermeket anyjával, Máriával. Leborultak és hódoltak neki, majd elővették kincseiket s ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba.

Izajás próféta grandiózus látomásában a népek az Úr világosságának vonzására seregestül indulnak a szent városba. A napkeleti bölcseket azonban csak egyetlen csillag vezérli, és csupán egy szerény hajlékot mutat nekik, ahol szegényes környezetben, rongyokba takarva találják meg a mindenség Királyát. Mégsem botránkoznak meg, s egy pillanatra sem támad kétség a szívükben, hogy jó helyen járnak-e. Mivel a csillagra figyelnek, nem homályosítja el látásukat az evilági csillogás, nem zavarja össze belső iránytűjüket a dicsőségről és hatalomról alkotott emberi felfogás. Mi se botránkozzunk meg hát, ha Krisztust keresve egy magatehetetlen csecsemőt vagy ártatlanul szenvedő embert találunk (s valamiképpen mindkettőt együtt az Oltáriszentség hófehér kenyérdarabkájában), hiszen ő így akar jelen lenni közöttünk, s így marad velünk a világ végezetéig.

Ám a mai ünnepnek, Urunk epifániájának a legfontosabb tanítása, hogy ne sajátítsuk ki magunknak Krisztust, hanem mutassuk meg és közvetítsük az ő szeretetét minden embernek. Hiszen az Atyaisten, akitől a Fiú öröktől fogva születik, s akihez mindenkinél végtelenül bensőséges szeretetkapcsolat fűzi, nem elégedett meg azzal, hogy boldogan élnek a Szentháromság örök szeretetközösségében, hanem elküldte Fiát hozzánk, hogy ezt a bensőséges szeretetkapcsolatot az emberre is kiterjessze általa. És Szűz Mária, aki minden embernél közelebb állt Jézushoz itt a földön, sem sajátította ki, hanem nekünk adta őt. Nekünk, keresztényeknek, akiket Krisztus testvéreivé fogadott és társörököseivé tett saját vére árán, ugyanez a küldetésünk.

Ne engedd, Urunk, hogy bármi úgy kezdje el betölteni lelkünk horizontját, hogy eltakarja szemünk elől csillagodat. Segíts, hogy azt követve megtaláljunk Téged, és környezetünkben mi magunk is tájékozódási ponttá lehessünk a Téged keresőknek. Tágítsd ki szívünket a Te bensőséges, mégis egyetemes szereteted végtelen méreteire, hogy az Atyaistennel Általad a Szentlélekben fennálló bensőséges kapcsolatunkat felkínáljuk és közvetítsük minden embernek.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Karácsony 2. vasárnapja - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Ef 1,3-6.15-18

Áldott legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. (...) Ezért én is, miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent iránti szeretetetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára.

Jn 1,1-18

Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. (...) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.

Egy másik személy belső világa csak akkor tárulhat fel előttünk, ha ő maga méltat arra, hogy szóljon hozzánk, és beavasson titkaiba. Isten a legteljesebb kinyilatkoztatást adta nekünk a szentséges megtestesülésben, amikor nem csupán alkalmazkodott az emberi nyelvhez és értelemhez, hogy üzenetét megértsük, hanem Jézus Krisztusban természetünket is felvette, hogy megismerhessük istenségének lényegét: a szeretetet. Aki tehát nem ismeri Krisztust, az legfeljebb következtet Isten létére, de nem ismerheti a lényegét, nem ismerheti az Atyát, a Szentlelket, a Szentháromság titkát sem. Emiatt azonban végső soron önmagát, a másik embert és a teremtést sem ismeri, hiszen Isten minden műve a Szentháromság életközösségéből ered. A teremtés mérhetetlenül szorosabb kapcsolatban van a Teremtővel, mint edény a fazekassal, vers a költővel, mert ezek alapanyaga az alkotás előtt is létezett, a teremtményből viszont semmi sem volt a teremtés előtt. Ezért a nyíló rózsának legmélyebb, leglényegesebb, rózsa mivoltánál is alapvetőbb meghatározottsága, hogy Isten teremtménye, az ő akaratából jött létre.

Az ókori görög filozófusok hiába mondták: „Ismerd meg önmagad!”, ebben a mélységben nem ismerhették meg sem önmagukat, sem egymást, sem pedig Istent. A személyek közti megismerés nem is lehet teljes, csak a szeretet által, melynek forrása ugyancsak a Szentháromság egy Isten. A szeretet képességét nem mástól kapjuk, mint attól a Szentlélektől, aki szólt a próféták szavával, aki sugalmazta a Szentírást, és aki Isten végső üzenetét, az örök Igét lehozta az égből Mária méhébe. A kereszténység lényege ugyanis nem a tudás, hanem az átistenülés.

Köszönjük Neked, Urunk, azt a mindennél nagyobb karácsonyi ajándékot , hogy Általad megismerhetjük az Atyát. Add, kérünk, hogy amint Te megszületvén Betlehemben kezdted emberi módon, emberi szemmel, emberi füllel érzékelni a világot, úgy mi pedig isteni módon ismerjük meg az Atyát, a Szentháromság belső világát a Szentlélekben, aki úgy vezet a teljes megismerés és megértés felé, hogy egyre jobban kibontakoztatja bennünk az isteni életet.  

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Karácsony nyolcada - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

1Jn 2,18-21

Gyermekeim, itt az utolsó óra, és mint hallottátok, hogy eljön az Antikrisztus, most sok Antikrisztus támadt. Ebből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók. Mert ha közénk tartoztak volna, megmaradtak volna velünk. Rajtuk kellett nyilvánvalóvá válnia annak, hogy nem mindenki közülünk való. Titeket azonban fölkent a Szent, és ezt mindannyian tudjátok. Nem azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hisz ismeritek és (tudjátok), hogy az igazságból semmiféle hazugság nem származik.

Jn 1,1-18

(…) Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. (Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.” Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

Az Isten szeretetét visszautasító ember életében minden óra utolsó óra, mert a testi halál felé sodródik, amely mögött az örök kárhozat rémületes örvénye vár rá. Azok életében, akik eladták lelküket, hitüket a pillanatnyi gyönyöröknek, már most láthatjuk a végső ítélet elővételezését: Látszólag boldog, sikeres életük mélyén a legteljesebb értelmetlenség szakadékai tátonganak. A hitről már nem lehet szólni hozzájuk, mert nem értik, ha viszont arról próbálunk meg beszélgetni velük, ami őket érdekli, mindjárt feltárul kiüresedett, sivár, halott életük. Szavaik távoliak, mosolyuk erőltetett, arcuk élettelen, s a halál jeges hidegét árasztják maguk körül. Valóban: elérkezett az utolsó órájuk – még nem a végső evidencia rémületével, de igenis a végső értelmetlenség kimondhatatlan keserűségével.

Ugyanakkor Szent János hozzánk intézi figyelmeztetését, akik hiszünk Isten Fia valóságos megtestesülésében, s ezért Istenből születtünk. Mivel az isteni természet részesei lettünk – persze nem a magunk érdeméből, hanem az Isten végtelen kegyelméből –, hiába öregszik a testünk, és sodródunk a biológiai pusztulás felé, a személyünk mélyén istengyermeki élet van, mely egyre áradóbb lendülettel visz a létezés végtelen óceánja felé, az Atyához. Minden óránkat az örökkévalóság járja át, s minden órával közelebb kerülünk ahhoz, hogy az isteni élet teljesen birtokba vegyen minket.

Urunk, taníts meg úgy élni, mintha minden óra az utolsó óránk lenne itt a földön. Add, hogy meghalljuk figyelmeztető szavadat, hogy nem majd, nem akkor, hanem most lehet és kell belépnünk Isten országába, különben az bezárul előttünk. Segíts, hogy ne halogassuk tovább a bűnnel, a rossz szokásainkkal való szakítást, ne késlekedjünk a szívbéli megtéréssel, hanem életünk minden egyes órájában felfedezzük és megragadjuk a kegyelmi „most” lehetőségét, hogy majd utolsó óránkon, halálunk pillanatában véglegesen beleszülethessünk Isten dicsőségébe.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

A Szent Család: Jézus, Mária és József - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Ter 15,1-6;21,1-3

Ezen események után az Úr látomásban beszédet intézett Ábrámhoz, és azt mondta neki: „Aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd!” Majd kivezette a szabadba, és azt mondta neki: ,,Nézz fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha tudod!” Aztán így folytatta: ,,Éppen ilyen lesz az utódod is.” Hitt az Úrnak, s ez igazságul tudatott be neki. Az Úr azután meglátogatta Sárát, amint megígérte, és teljesítette Sárának, amit mondott. Fogant ugyanis és fiút szült Ábrahámnak vénségében, abban az időben, amelyet Isten előre megmondott neki. Erre Ábrahám elnevezte fiát, akit Sára szült neki, Izsáknak.

Zsid 11,8.11-12.17-19

Mivel hitt, azért engedelmeskedett az, akit Ábrahámnak hívnak, hogy elköltözzék arra a helyre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elköltözött, bár nem tudta, hová megy. Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is, mert hűségesnek hitte azt, aki az ígéretet tette. Ezért származtak egy embertől – és pedig egy ereje vesztettől – olyan sokan, mint az ég csillagai, és mint a megszámlálhatatlan homok, amely a tenger partján van. Mivel hitt, azért áldozta fel Ábrahám Izsákot, amikor próbára tétetett; feláldozta egyszülöttjét, aki az ígéreteket kapta, mikor azt mondták neki: ,,Izsák utódait hívják majd utódaidnak.” Hitt ugyanis abban, hogy Istennek van hatalma a halálból is életre kelteni; ezért fiát – előképül – vissza is nyerte.

Lk 2,22-40

(...) Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: ,,Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át – hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.” (...)

Bűnös naivság tudomást nem venni a tényről – melyet mindennapi tapasztalatunk is tanúsít –, hogy legszentebb családi kapcsolatainkba is belerontott az eredeti bűn, s ennek következtében szeretetünk összezavarodott, nemiségünk elvadult, vágyaink önzővé váltak. Ezt a sebzettségünket csak az gyógyíthatja, ha egész valónkkal belépünk az üdvtörténetbe, melyet Isten kezdeményezett Ábrahámmal, s engedjük, hogy a hit és a bizalom zarándokútját járva vágyaink és emberi kapcsolataink Isten méreteire táguljanak.

Az, hogy Ábrahám és Sára éltes korában kapta Istentől Izsákot, nemcsak Istennek a természet törvényei feletti hatalmát mutatja, hanem ennél is mélyebb teológai mondanivalót hordoz: a születendő Izsák nem az övék, hanem elsősorban Istené. Mint ahogy ők is mindenekelőtt Istenhez tartoztak, s csak azután, őbenne egymáshoz. Sára ezt átérezte a csodás foganás isteni ajándékában, Ábrahámnak viszont később kellett megtanulnia, amikor Isten Izsák feláldozását kérte tőle. A bizalom már-már embertelen próbatétele által azonban nemcsak Istennel, hanem fiával – és feleségével – való kapcsolata is olyan mélységre jutott, hogy most már valóban alkalmassá vált arra, hogy Isten népének ősatyja legyen.

Urunk, Istenünk, kérünk Téged, hogy adj erőt elviselnünk azokat a próbatételeket, melyek szeretetünk megtisztulását szolgálják. Add, hogy családi kapcsolatainkat ne a páros önzés, a birtoklás és kisajátítani akarás, hanem az egymásra figyelés, a nagylelkűség és szeretetben való szolgálat jellemezze. Erősítsd meg bennünk az Irántad való feltétel nélküli bizalmat, hogy senkit és semmit ne tagadjunk meg Tőled, s a természetünket felülmúló hit és bizalom által merjük egészen Rád bízni nekünk adott ígéreteid teljesítésének idejét és módját. Ha pedig olykor a mi lelkünket is átjárja a szeretteink szenvedése miatti fájdalom tőre, kérünk, erősítsen meg bennünket szent Fiad Édesanyjának erős lélekkel viselt szenvedése és a Te szereteted mindenekfelett való hatalmába vetett kifogyhatatlan reménye.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Szent János apostol és evangélista - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

1Jn 1,1-4

Ami kezdettől volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megnéztünk és a kezünk tapintott az élet Igéjéről – mert az Élet megjelent, és mi láttuk, és tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, mely az Atyánál volt és megjelent nekünk –, amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis közösségben vagyunk az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. Ezeket azért írjuk nektek, hogy örüljetek és örömötök teljes legyen.

Jn 20,2-8

Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és azt mondta nekik: ,,Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették!” Erre Péter és a másik tanítvány elindultak, és a sírhoz mentek. Ketten együtt futottak, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és elsőként ért a sírhoz. Lehajolt, és látta lerakva a gyolcsokat, de nem ment be. Azután odaért Simon Péter is, aki követte őt, és bement a sírboltba. Látta letéve a gyolcsokat és a kendőt, amely a fején volt, nem a gyolcsok mellé helyezve, hanem külön egy helyen, összehajtva. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először érkezett a sírhoz; látta és hitt.

Szent János apostol és evangélista, az Élet tanúja és hirdetője azzal a szóval kezdi evangéliumát, mely az egész Szentírás legelső szava: „Kezdetben”… Leveleiben is a kezdetekhez megy vissza, írásainak és életének mélysége az abszolút Kezdethez, a létezés ősforrásához, az Istenhez való kötődéséből való. Mintha nem bűnbeesett ember volna, olyan ártatlan és tiszta; megtisztította őt szüzességének kivirágzása, hiszen Jézusban Istennel találkozva ő lett a szeretett tanítvány, és a Szeplőtelen Szent Szűzzel töltött évek, akit a haldokló Üdvözítő végrendeletét teljesítve házába fogadott. Isten új teremtésének, dicsőséges feltámadásának tanúja ő. Valóban hallotta, saját szemével látta és kezével tapintotta az Életet, amelyben öröktől fogva minden más élet benne foglaltatott.

Hiszen az Atya öröktől fogva elhatározta szent Fia megtestesülését, és hogy általa minden embert részesít az istenfiúságban. Így időben bár előbb jelent meg az élet az univerzumban, de az isteni szándék rendjében Jézus az első. Isten őbenne teremtette az embert és az ember életterét. Az egysejtű lény lehetősége is az Istenség mélységében öröktől elrejtett titokhoz, a megtestesüléshez tartozik. Ezért Jézusra a szó legteljesebb értelmében áll, hogy „az Élet megjelent”. Azért is, mert ez az élet nem pusztulásra szánt, széteső biológiai élet, hanem, amint Szent János tanítja, örök élet, amely az Atyánál volt.

Köszönjük Neked, Úr Jézus, szeretett tanítványodat, Jánost, aki által feltártad előttünk isteni életed mélységeit, azzal, hogy legbensőségesebb barátodul választottad, s azzal, hogy rábíztad titkaid megosztását. Általa, az ő evangéliumán és levelein keresztül nyilatkoztattad ki nekünk, hogy Isten a szeretet, s hogy arra kaptunk meghívást - és a nekünk ajándékozott Szentlélek által képességet is -, hogy a mi létmódunk is a szeretet legyen. Add, kérünk, hogy ezt a szeretetet mind jobban befogadjuk, s Téged viszontszeretve és egymás szeretetében élve már itt a földön részünk legyen a Szentháromság boldog, örök életében.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Szent István első vértanú - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

ApCsel 6,8-10; 7,54-59

István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében. Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni. Amikor ezt hallották, megdühödtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”

Mt 10,17-22

Az emberekkel szemben legyetek óvatosak, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroztatnak benneteket! Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tegyetek előttük és a pogányok előtt tanúságot. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek. Mert hisz nem ti fogtok beszélni, hanem majd Atyátok Lelke szól belőletek. Halálra adja majd a testvér a testvért, az apa a gyermekét, a gyermekek meg szüleik ellen támadnak és vesztüket okozzák. Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.

Isten Szentlelke nem fél ünneprontónak látszani, és egy brutális kivégzés felidézésével a karácsonyi idillt egy szempillantás alatt összetörni. Nem akarja, hogy egy napra is elfeledjük, hogy a megtestesült Ige eljövetele megosztja az emberiséget, s állásfoglalásra késztet: vagy ő lesz életünk egyedüli értelme, öröme és végső célja, vagy pedig ellenségei és kivégzői mellett foglalunk helyet. Karácsony másodnapja annak az ünnepe, aki elsőként tett vérével is tanúságot arról, hogy Isten Fia eljövetele mindent átrendez, nem külsőleg, hanem az ember szívében, a létezés legmélyén.

Szent Istvánnak a vádlóival szemben tanúsított magatartása ezt jól ki is fejezi. Először a vádakra válaszul erőteljes beszédet mond, melyben bizony igen nyers szavakkal ellentámadásba lendül. Bizony, van ideje a kemény beszédnek, és jaj annak az igehirdetőnek, aki soha nem mondott hasonló szavakat... Ezután tanúságot tesz arról, akit belső szemével szüntelenül lát: az Isten jobbján álló Emberfiáról. Itt már nem vádol, hanem csak megvallja azt, aki számára az életnél is fontosabb, s a mennyországot jelenti. Amikor ellenségei elkezdik megkövezni, már nem Jézusról, hanem Jézushoz beszél, őrá bízza ügyét: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Végül pedig, amikor térdre esik a kövek ütései alatt, ellenségeiért imádkozik: „Uram, ne tulajdonítsd ezt nekik bűnül!” Ez a csúcspont, ahová ember eljuthat. Ezek után semmi más nem következhet, mint hogy megfeszített Urához hasonlóan kileheli a lelkét, halálával a legnagyobb ajándékot adva az Egyháznak: Szent Pált.

Urunk, Jézus, első vértanúd közbenjárására szítsd fel a mi szívünkben is a tanúságtételre való készséget! Ne engedd, hogy a Karácsony csak szép rege, múló hangulat legyen számunkra, hanem olyan, mindennapi életünket alakító valóság, mely meghatározza az önmagunkhoz, embertársainkhoz és a világhoz való viszonyulásunkat. Add, hogy a szentmisén, különösen a szentáldozásban mi is újra meg újra láthassuk a megnyílt eget és Téged a mennyei Atya jobbján, s ez adjon erőt, hogy még ellenségeinkért is szívből tudjunk imádkozni...

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Karácsony - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Jn 1,1-18

Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. (…) A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. (…)

Karácsony fényes napja, ünnepi miséje megköveteli a hívő értelemtől a gondolkodás élességét és ragyogó ártatlanságát. Ne csak arra figyeljünk tehát Karácsonykor, hogy Isten emberré lett, hanem lássuk meg ennek a valóságnak a másik oldalát is: mindez azért történt, hogy az ember pedig Istenné legyen, ahogy nagy merészen a görög szentatyák hirdetik. Az éjszaka varázslatából most kibontakozik az egyértelműen látható isteni gondolat, terv, valóság, melyet Szent Ferenc nyomán a ferences teológia évszázadok óta vall: Isten azért határozta el öröktől fogva a szent Fia megtestesülését, mert be akarta vonni belső szeretetközösségébe az embert és rajta keresztül minden létezőt – ezért teremtette meg az egész univerzumot, vagyis Karácsony misztériumában, a szentséges Megtestesülésben áll fenn a világmindenség. Az, hogy Isten Fia az ember elbukása miatt magára vette bűneinket és Megváltónkká lett, nem a megtestesülés oka, hanem ugyanennek a szeretetnek a következménye. Ezért a mai ünnepi szentmisén is Krisztus megváltó áldozatát jelenítjük meg, és az úrfelmutatás után ma is megvalljuk: „Halálodat hirdetjük, Urunk, és hittel valljuk feltámadásodat, amíg el nem jössz.”

Ugyanakkor a hit szemével tekintve magunkra ma ismét tudatosítsuk, hogy hatalmat, képességet kaptunk arra, hogy Isten gyermekeként éljünk. Jézus az unio hypostatica, a személyes egység révén Isten Fia, mi viszont részesedés által, úgy, hogy az Atya – kiárasztva ránk Szentlelkét – isteni természetéből ad nekünk, hogy az ő Egyszülöttjére, Jézus Krisztusra hasonlítsunk. Aki hisz Jézus Krisztusban és meg van keresztelve, annak életébe Isten természete árad, s új fogantatás és az örök életre való születés megy végbe benne.

Urunk Jézus, Te emberré lévén vállaltad a mi testben való életünket. Segíts, hogy mi is befogadjunk és vállaljunk Téged, s testi életünk napjaiban egyre jobban kibontakozzék bennünk a Tőled kapott örök, elpusztíthatatlan, isteni élet.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Advent utolsó hete - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Mal 3,1-4.23-24

Íme, én elküldöm angyalomat, hogy elkészítse az utat színem előtt, és csakhamar eljön templomába az Úr, akit ti kerestek, s a szövetség angyala, akit ti óhajtotok. Íme, már jön is, – mondja a Seregek Ura. – De ki tudja elviselni az ő eljövetelének napját, s ki állhat meg az ő láttára? Mert ő olyan, mint az olvasztó tűz, és mint a posztóványolók lúgja. Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és salaktalanná teszi Lévi fiait; és megtisztítja őket, mint az aranyat és mint az ezüstöt, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak, és tetszeni fog az Úrnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint a hajdankor napjaiban, és mint a régi esztendőkben. Íme, én elküldöm majd nektek Illés prófétát, mielőtt eljönne az Úrnak nagy és rettenetes napja, hogy visszatérítse az atyák szívét fiaikhoz s a fiúk szívét atyáikhoz, nehogy elmenjek és átokkal sújtsam a földet.

Lk 1,57-66

Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: ,,Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.” Erre azt mondták: ,,De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.” Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: ,,János a neve.” Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: ,,Mi lesz ebből a gyermekből?” Mert az Úr keze volt vele.

Hajnalodik, a történelem és a világmindenség éjszakájának végén már dereng a megtestesülés szelíd fénye. Izrael igazi története a végéhez, pontosabban a beteljesedéshez közeledik. Mai zsidó testvéreink, akik az Ószövetség tanúi, elcsodálkozhatnak azon, hogy Keresztelő János után miért nincs több prófétájuk, Jézus keresztáldozata óta miért nincs többé áldozatuk... Ám lehet, hogy az tartja távol zsidó testvéreinket Karácsony mindent beteljesítő titkától, ami bennünket is kísért: Ha Isten valóban eljött e Földre, miért nem változott meg minden? Hiszen a próféták is, maga a Keresztelő is az ítélet nagy és félelmetes napját hirdette meg, és csillagfényes, angyalénekes betlehemi éjszaka jött helyette.

Igen, mert Isten, mielőtt ítéletet tartana, ember akar lenni; mielőtt végleg szétválasztaná a jókat a rosszaktól, előbb jóként, ártatlan emberként szenvedni akar a rosszakért és a gonoszokért, hogy szabadságukat tiszteletben tartva irgalmasságában mégis megtérésre hívja őket. A felszínen talán semmi sem változott, az isteni irgalom azonban csendben a valóság lényegét változtatta meg Krisztusban, aki velünk akart lenni itt a földön, hogy mi vele lehessünk örökké a mennyben.

„Ó, Emmánuel, Törvényünk és Törvényhozónk, népeknek reménysége, s mindenek Üdvözítője: jöjj el, és üdvözíts minket, mi Urunk, Istenünk!” Ó, Jézus Krisztus, Emmánuel, aki nemcsak törvényedet nyilatkoztattad ki nekünk, hanem velünk is akartál lakni, részt vállalva emberi mivoltunkból! Te magad vagy a mi törvényünk és törvényhozónk, aki hatalmat adtál azoknak, akik befogadtak Téged, hogy Veled egy életet élve Isten fiaivá legyenek. Te lettél nekünk az Út, mely Atyád házába vezet, az egyetlen Igazság, mely megigazulttá tesz minket, s az Élet, mely a mi örök boldogságunk. Szentséges megtestesülésed ünnepének küszöbén ezért hangos szóval kérünk: Jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Advent utolsó hete - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Lk 1,46-56

Mária erre így szólt: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik. Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket. Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat. Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról, amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre.” És Mária nála maradt mintegy három hónapig, azután hazatért.

Az Örökkévaló hozzánk szóló szerelmes énekéhez csak olyan válasz illik, amely szeplőtelen, tiszta emberi szívből fakad. Ilyen Mária hálaéneke, a Magnificat, melyet estéről estére elénekelünk a Vesperásban. Ahogy az isteni Vőlegény, úgy a szeplőtelen Jegyes élete és éneke is egy, mert bennük nincsen hasadás szó és tett között. A Magnificat első szava az imádás kifejezése. Itt még nincs semmilyen kérés, sem köszönet, sem engesztelés. A magasztalás által törékeny emberségünk a transzcendens, az örökkévaló Isten színe elé emeltetik, s Isten fönségétől elragadtatva az ő tekintetével nézünk magunkra, hogy alacsonyságunkon, kicsinységünkön túl átérezzük Isten minden érdemünk nélkül ránk áradó szeretetét.

Majd következik a hálaadás. Velünk is nagy dolgokat művelt a Hatalmas: a keresztségben az isteni természetben részesített, az áldozásban Krisztus-hordozóvá tett, és kinyilatkoztatásával minden emberi értelmet meghaladó tudást tárt fel előttünk. Azután a történelemre tekintünk, és Isten hatalmas, ítéletes tettein, amellyel az ellene lázadó ember látszatvilágát felforgatja, illetve a nemzedékről nemzedékre kinyilvánuló isteni irgalmasságon keresztül kirajzolódik előttünk az üdvtörténet mindent magába foglaló ragyogó íve.

„Ó, népek Királya, s mindnyájuk vágyakozása, te Szegletkő, két népet egybefoglaló: jöjj el, és mentsd meg az embert, kit a porból alkottál!” Ó, Jézus Krisztus, minden nép Királya, aki után vágyakozik minden ember, akár eljutott az igaz hitre, akár szívének jóakaratában még csak keres téged! Sóvárogva Terád szomjazik és csak Benned nyerhet beteljesülést minden tiszta vágy, hiszen egyedül Te vagy mindnyájunk üdvössége, a Szó, mely tökéletesen megegyezik tartalmával, a Szó, mely egyben teremtő tett is, a Szó, melyben az Atyaisten végső üzenetét kimondta. Hálát adunk Neked, hogy ledöntve a válaszfalat zsidó és pogány között összekötötted a közel és a távol lévőket, s így az Egyházban együtt dicsérhet téged minden ember irgalmasságodért és hűségedért. Mentsd meg hát népedet, jöjj el közénk, és üdvözíts bennünket!

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Advent 4. vasárnapja - Szentírási elmélkedés Barsi Balázs atyától

Róm 16,25-27

Annak pedig, akinek van hatalma arra, hogy megerősítsen titeket evangéliumomban és a Jézus Krisztusról szóló tanításban, s annak a titoknak a kinyilatkoztatásában, amelyre az örök idők során hallgatás borult, de amely most az örök Isten parancsára a próféták iratai által a hitnek való engedelmesség végett nyilvánvalóvá lett, s így minden nemzet előtt ismeretes, az egyedül bölcs Istennek, Jézus Krisztus által, tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen.

Lk 1,26-38

(...) Az angyal pedig folytatta: ,,Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” (...)

Minél inkább Istennek szenteljük magunkat, minél inkább csak neki és érte akarunk fáradni, annál inkább leselkedik ránk a ravasz kísértés, hogy arra figyeljünk, amit mi teszünk az Úrért, nem pedig arra, amit az Úr tesz értünk. A szentség egyre magasabb fokára jutva egyre tátongóbb szakadék nyílik meg alattunk: a „lelki” önközpontúság, teljesítménycentrikusság alattomos örvénye.

Az ókori templomépítő embert – és talán a mait is – ösztönösen az a cél vezérli, hogy befogja, egy adott helyre koncentrálja az isteni energiát, s azután a maga igényei szerint felhasználja. Isten épp a fordítottját akarja: minket kíván mindenestül bevonni az ő szentségének terébe, műveibe, boldog szentháromságos életébe. A szentséges megtestesülés központi titka éppen az, hogy nem mi fogjuk és visszük Krisztust hétköznapjaink világába, hanem ő ragadja meg emberségünk legmélyét a Szentlélekben Karácsony, Húsvét, Mennybemenetel és Pünkösd misztériumain keresztül, s így visz az Atyához. Ezt példázza a Szent Szűz élete: mivel a lehető legtökéletesebben engedte magát lefoglalni Istentől, szent Fia testestül-lelkestül a mennybe emelte őt. Nem is csoda, hogy a rózsafüzér az angyali üdvözlet titkával kezdődik, s a Szent Szűz mennybevételének és égi megkoronázásának misztériumával zárul.

Urunk, taníts meg egyre jobban arra, hogy nem saját „szent” terveink végrehajtásával nyerhetjük el tetszésedet, hanem azzal, hogy igent mondunk terveidre még azelőtt, hogy értelmünkkel teljesen belátnánk, amit kívánsz tőlünk. Add, hogy egész lényünket: értelmünket, akaratunkat, érzelmeinket, sőt tudattalan világunkat is Neked ajánlva megnyíljunk szent akaratod végső és mindennek értelmet adó örök valósága előtt. Segíts tudatosítani magunkban, hogy még mielőtt nekikezdenénk a Te dicsőségedre templomot, családot, közösséget építeni, mindenekelőtt Te akarsz nekünk örök hajlékot készíteni, megalapítani királyságodat, amelynek soha nem lesz vége, s uralkodni bennünk és közöttünk örökkön-örökké.

Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Ajánló - Barsi Balázs atya konferenciabeszéde a pesti ferenceseknél

December 21-én, vasárnap este fél hétkor Balázs atya szentmisét mutat be a pesti ferences templomban, majd folytatja idei adventi konferenciabeszéd-sorozatát.

A menetrend:

• Adventi gyertyagyújtás
• Szentmise
• Konferenciabeszéd
• Énekes vesperás

A beszéd után ezúttal is kaphatók lesznek Balázs atya könyvei és a beszédeit tartalmazó cd-k.

Szeretettel várjuk a Kedves Testvéreket!

BarsiBalázs.hu nyomán