Pannonhalma - Augusztus 20-án megtekinthető lesz Szent István fejereklyéje

A pannonhalmi bazilikában augusztus 20-án minden liturgián tiszteletre ki van helyezve Szent István király fejereklyéje. Az imaórák és az ünnepi szentmise után ismertetést is kaphatnak róla a zarándokok és vendégek – közli a főapátság weboldala.

Szent István Pannonhalmán őrzött csontereklyéje a dubrovniki ereklyének egy leválasztott darabja. A szent király koponyacsontdarabja kettős kereszt alakú ereklyetartóban, hegyikristály lencsék között nyugszik. Az ereklyetartó szimbolikájában arra a hagyományra utal, amely szerint a magyar címer hármashalma Pannnónia szent hegyének három dombját (Tricollis) ábrázolja. Egy XVII. századi pannonhalmi hexameteres felirat erről így számol be:

„Pannonie sacrum, gens Hungara, nosce tricollem.

Divus Martinus vivens hic saepe precatus.

Hic fidei Stephanus dux fundamenta locavit,

Atque Abbate loci Roma portante coronam

Rex idem Stephanus dedit haec insignia regno:

Ut pietas et prisca fides in gente perennet.”

„Pannóniának hármas szent halmát, magyar, itt lásd.

Mártont éltében ide gyakran hozta imádság.

És István, a vezér itt rakta a hitnek alapját,

S Rómából koronánkat e helynek apát ura hozta,

Majd István ezeket jelvényül hagyta a honra,

Hogy népünkben az ősi erény s hit örökre viruljon.”

Az ereklyetartó alapja csak két dombot formáz. A harmadik domb minden esetben az a hely, ahol az ereklyetartó áll. István király, Pannonhalma és az ország így tartozik össze.

Magyar Kurír

Szent István három legnagyobb ereklyetartó hermája Székesfehérváron

Augusztus 31-én, szombaton 10 órakor Székesfehérváron az Egyházmegyei Múzeumban történelmi jelentőségű kiállítás nyílik. Először lesz együtt látható Szent István három legnagyobb ereklyetartó hermája.

Amiről 1938-ban a szakemberek is csak álmodni mertek, az 2013-ban valósággá válik: a Szent István Emlékév csúcspontjaként az első magyar király zágrábi, székesfehérvári és kalocsai ereklyetartó hermája három hónapig lesz együtt látható a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeumban.

A különleges műtárgy-együttesnek további jelentőséget ad, hogy a világon ismert legnagyobb ereklyetartók közé tartoznak a mellszobor alakú ötvösremekek. Három évszázad művészeti csúcsteljesítményének eredményei hamarosan együtt csodálhatók meg Székesfehérváron.

A történelmi jelentőségű találkozást hosszas diplomáciai egyeztetések és tárgyalások előzték meg, míg végül a felbecsülhetetlen értékű ezüst műtárgyak tulajdonosai – a zágrábi és a kalocsai érsekség – Szent István halálának 975. évfordulója alkalmából engedélyezték a kölcsönzést.

Az István, a szent király című kiállításon több mint 250 értékes műtárgy és egyedi installáció segítségével mutatják be első királyunk tiszteletének kimeríthetetlen gazdagságát. Szintén történelmi jelentőségű esemény, hogy a bécsi Stephansdom Szent István ereklyéje is visszatér Székesfehérvárra, a király temetkezési helyére. 

A nagy érdeklődésre való tekintettel a kiállítás látogatása előtt érdemes tájékozódni az augusztus 1-jétől induló www.szentistvankiallitas.hu honlapon. A weboldalon az eddigi legnagyobb Szent István-emlék adatbázis is elérhető lesz.

A kiállítás 2013. augusztus 31-től 2013. december 11-ig tart nyitva.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum

Szent I. István király

(augusztus 20.)

Írta: Plínio Corrêa de Oliveira

Rövid életrajz

Szent István Géza magyar nagyfejedelem fia volt. Amikor Géza az erdélyi gyula keresztény leányát, Saroltot feleségül vette, ő és főembereinek jelentős része formálisan megkeresztelkedett. Senki, a későbbi fiát kivéve, nem vette ezt igazán komolyan. Fiát, Vajkot valószínűleg tíz éves kora körül keresztelte meg Szent Adalbert missziós püspök, ekkor kapta az István nevet. 

Vajk megkeresztelése
(Benczúr Gyula)

Húszévesen feleségül vette Boldog Gizellát, a későbbi Szent II. Henrik római császár húgát. A bajor törzsherceg segítette őt a katolikus keresztény hit terjesztésében. 997-ben követte apját a nagyfejedelmi székben. Árpád után az ötödik, s egyben utolsó nagyfejedelme volt a magyarok Kárpát-medencébe települt harcos nemzetének.

Az apostol kegyessége és buzgósága Szent Istvánban egy hős harcos bátorságával egyesült. A fiának, Szent Imrének írt Intelmeiben megjegyezte, hogy életének nagy részét harcban töltötte, hogy egyesítse a katolikus hitben országát és megvédje a külső támadókkal szemben.

Trónra lépése után nem sokkal a nemesek azon része, kik ellenálltak Szent István új vallásának és a régi pogány babonákban akarták tartani a népet, fellázadtak ellene. Az Istvánhoz hű nemesembereket megölték, birtokaikat felégették, míg végül Veszprém királyi várát körbevették. Szent István rendezte sorait és német szövetségese segedelmével Szent Márton és Szent György zászlaja alatt megtámadta a lázadók seregét. Bár serege kisebb volt, legyőzte a lázadókat, és a pártütők vezérét, Koppányt felnégyeltette: testének részeit Győr, Veszprém, Esztergom és az erdélyi Gyulafehérvár várkapuira kitűzette, keresztet formálván a magyarok országán. Istennek hálát adván a csatatérhez közel lévő hegyen monostort építtetett Szent Márton tiszteletére.

Az erdélyi Gyula elfogatása
(Képes krónika)

Az Egyházat sok adománnyal támogatta, de mindezek előtt magát az egyházszervezetet hozta létre. Megalapította Esztergom prímási és érseki székét, valamint öt alárendelt püspökséget, majd később Kalocsa érseki székét három alárendelt püspökséggel. Elküldte Asztrik szentmártonhegyi apátot követségbe a pápához, hogy alapításait hagyja jóvá és királyi címet adományozzon neki. II. Szilveszter mindkét kérését helyben hagyta, és királyi diadémot, koronát küldött Szent Istvánnak, amit később Szent Koronának, vagy Szent-Istváni Koronának hívtak.

Szent Asztrik sikeres követségét követően Domokos esztergomi prímás érsek egyházi szertartás keretében felkente és megkoronázta Szent Istvánt 1000 nagykarácsonyán (vagy 1001 kiskarácsonyán) Esztergomban. Szent István később külön királyi székvárosként megalapította Fehérvárt (Alba Regia).

1003-ban nagybátyja, az erdélyi gyula tört rá, hogy elmozdítván őt átvegye a királyságot. Szent István legyőzte Prokujt, és a Szent Korona részévé tette nagybátyja területeit. Később a temesközi Ajtony kísérelt meg lázadást, aki a bizánci császár (vagy a bolgár cár) oltalma alá akarta vonni az általa uralt területeket, de őt is sikeresen legyőzte Szent István.

"Az országot a te oltalmadra bízom" 

Ezután a Havasalföld felől betörő besenyőket verte vissza, és seregük vezérét saját kezűleg, párviadalban ölte meg. Ennek hatására néhány besenyő hatalmasság kéréssel fordult a királyhoz, hogy Magyarország határát háznépeikkel átlépve békésen letelepedhessenek hazánkban, alárendelve magukat a királynak. Szent István engedélyezte ezt. Azonban az átvonulás során magyar banditák megtámadták, kifosztották őket és többségüket lemészárolták. Szent István elrendelte a bűnbanda fölszámolását: párosával fölakasztották a besenyők felé vezető főút mentén őket, mutatván, hogy aki békével jön Magyarország területére, békében élhet, s aki ezt megsérti, halál fia.

Szent István mindig odaadóan tisztelte a Boldogságos Szűz Máriát. Isteni sugallatra személyét és országát az ő védelme alá helyezte. Azóta a magyar nép, ha segítségül hívja Isten Anyját, – uralkodóhoz méltóan – „Nagyasszonynak” szólítja őt. E megszólításra a magyarok meghajtják fejüket s térdüket.

István sokszor óhajtotta, hogy augusztus 15-én, Mária mennybevitelének napján adja át lelkét Istennek. Kérése meghallgatásra talált. Mielőtt kilehelte lelkét égre emelte tekintetét és így szólt: „Ég Királynője, e világ jeles Újjászervezője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel s papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet a te kezedbe ajánlom.” Miután megkapta a szent útravalót, Isten magához vette lelkét 1038. augusztus 15-én.

Plínio professzor gondolatai

Szent István valóban szent volt, kinek megtérése a magyar nemzettel ajándékozta meg a katolikus Anyaszentegyházat. Ő, ha tetszik, egy magyar Chlodvig volt, miközben lényegesen különbözött tőle: Chlodvig megtért ugyan, de messze volt az életszentségtől, miközben Szent István igazán a szentség erőterében élt. Chlodvig közvetlen leszármazottai közül senki sem volt híres életszentségéről, míg Szent István fia, Imre maga is szentéletű volt. Sokan nem is tudják közülünk, hogy kontinensünket közvetve róla nevezték el. Az ibér és itáliai nyelvek „Amerigo” személyneve Szent Imre hercegre utal. Amerigo Vespucci a keresztségben Szent Imréről neveztetett el, mivel általánosan ismert és tisztelt volt az ő korában.

Ez a kisebb válogatás Szent István élettörténetéből megmutatja számunkra az Egyház e csodálatos fiának példamutató életét, amit nem lehet elégszer emlékezetünkbe idézni. Az emberek sokszor zsörtölődnek ez ellen, illetve a Katolikus Egyház döntése ellen, ti. hogy szentté avatta. Teszik ezt azért, mert képtelenek látni az általa megbecsült erények teljességét. Az Egyház egészlegesen birtokolt erényei többek, mint ami egy-egy szentjében képes fölragyogni. Ilyen értelemben az Egyház természete analógiát mutat magával a teremtéssel. A Szentírás elbeszéli, hogy Isten látá, hogy minden egyes dolog, mit teremtett, jó, s egész összhangja tökéletes.

Szent István
(Stróbl Alajos)

Szent István élettörténetén végigtekintve néhány jelenkori katolikus feminin érzelmektől vezetve mondhatná, hogy egy kegyetlen ember volt, aki mindig kardot rántott ellenivel szemben és megsemmisítette őket, nagybátyja földjeit elkobozta, a besenyő sereg vezetőjét saját kezűleg megölte, az országába látogató vendégeket törvényszegő módon kifosztó magyarokat fellógatta. Az ilyen kritikusok Szent István erényeként csak a megbocsátást, a másik orca odatartását tartanák számon, valójában a katolikus hit fizikai védelmétől való tartózkodást.

A katolikus Anyaszentegyházban minden erény gyakoroltatik: az ellenség felé a megbocsátást, de a megtorlást is felmutatja. Irgalmas, de igazságosságot is gyakorol a bűnös felé. Az ellentétes – nem ellentmondó! – erények összhangjában ismerhetjük fel az Egyház igazi arcát. Ez nemesebb és magasabb rendű, mint az egyes erények önmagukban. Ne feledjük, azzal, hogy az Egyház kanonizálta Szent Istvánt, élettevékenységét követendő példának állította minden katolikus elé!

Ezen ismeret fényében engedjék meg, hogy védelmembe vegyem Szent Istvánnak az ellene fellázadó nemesekkel szemben tanúsított magatartását. Először is azok a félbarbár pogányok, kikkel összetűzése támadt, az erőn kívül képtelenek voltak más nyelvet megérteni. Nem idéztük fel az előbb ugyan, de először misszionáriusokat hozatott Magyarországra, hogy minden lehetséges eszközzel meggyőzze az embereket a katolikus hit igazságáról. Sokan megátalkodottan ellenálltak a hithirdetésnek és vértanúvá lett sok misszionárius. Így azon nemesek, kik föllázadtak Szent István ellen, a magyar nép örök üdvösségének ellenségei voltak.

Másodszor a fegyvert ragadó lázadó nemesek le akarták taszítani Szent Istvánt az apjától örökölt, már elfoglalt nagyfejedelmi trónjáról. Így e nemesek a trón jogos örököse és így a szuverén hatalom ellen keltek föl, megsértvén a magyar nép jogrendjét.

A Magyar Királyság
Szent István korában

Harmadszor a lázadó nemesek belháborút és káoszt idéztek elő, megakadályozva ezzel azt, hogy a magyar nép elinduljon a valódi fejlődés útján. Hogy egy nép fejlődjön, szükséges, hogy felépítse saját civilizációját, amihez belső stabilitás és béke szükséges. A természetfeletti katolikus hit a természetes rend kiteljesítője és a valódi haladás mozgatórugója.

Láthatjuk, hogy e lázadó nemesek Magyarországot a hit fényének kioltásával a pogányság sötétségében akarták tartani, a jogszerű trónfoglalót le akarták teni, és meg akarták akadályozni a nemzet igazi fejlődését. Magyarország sorsa dőlt el ebben a küzdelemben. Nem kérdéses, hogy Szent István abszolút jogosan lépett fel lázadó nemesekkel szemben és tiporta el őket. Teljesen igazságos és jogszerű volt e tette.

Ha a besenyők hadjáratakor tanúsított magatartását nézzük, figyelembe kell vennünk, hogy ők is pogányok voltak. Magyarországot a meghódítás szándékával támadták meg. Abban az időben a hadsereg szíve-lelke a király volt. Nem csupán egy jelképes alak volt, hanem ténylegesen hadba vezette seregét. Gyakran ő volt seregének legjobb harcosa, vagy egy a legvitézebb katonák közül. Így igen gyakori volt a középkorban, hogy két király párviadalt vívott.

Aki olvasta Roland énekét, tudhatja, hogy a katolikus és muszlim oldal vitézei a velük azonos rangban lévőkkel küzdöttek. Minden katolikus a vele azonos rangban lévővel vívott párban. Nem állítom, hogy ez mindig így volt. Csupán azt vélelmezem, hogy ez volt a korabeliek számára is eszményi küzdelem. A becsület és nemesség ama kor viselkedésében döntő szerepet játszott, s így semmi sem volt evidensebb annál, minthogy egy katolikus király az ellen pogány uralkodójával személyesen párbajozik.
A félpogány nagybátyja hódítási szándékkal tört be uralmi területére. Szent István ellentámadott, foglyul ejtette nagybátyját, és koronája alá rendelte annak országát. Ezt hívják jogszerű hódításnak. Ha egy nemzet célja a másik megsemmisítése, az utóbbinak joga van az önvédelemre. Annak érdekében, hogy a folyamatos fenyegetettséget megszüntesse, amennyiben más lehetőség nincs erre, a győztes nemzetnek jogában áll a meghódított terület bekebelezése. Különösen igaz volt ez akkor, mikor harcos népek épphogy kiemelkedtek a pogány barbarizmusból.

Miért lépett fel oly erélyesen azokkal szemben, akik megtámadták a királyi védlevéllel rendelkező jövevényeket? Azért mert a banditák a nemzetközi szokásjog legelemibb törvényét, a vendéglátás törvényét sértették meg. Szent István szavát adta a hűséget esküdött besenyőknek, hogy békével jöhetnek Magyarországra. Hittek neki, leeresztették fegyvereiket, hozták családjukat, értékeiket és minden egyéb javukat, hogy új életet kezdjenek. Valószínűleg katolikus hitre tértek volna új hazájukban, ahogy a későbbi példák mutatják. A banditák megsértették a király adott szavát, miután kifosztották és leölték a békés jövevényeket. Ezt a gyalázatot csak halállal lehetett büntetni.

A katolikus hit eme energikus és erős szolgálata is hozzájárult ahhoz, hogy a Katolikus Egyház a szentek sorába iktatta Szent Istvánt. E mellett ismert volt irgalmassága a szegények és gyengék felé. Ismeretes volt az árvák és özvegyek védelmében tett erőfeszítései. Nagylelkű volt a klérushoz is. Mindezek előtt pedig különös jámborsággal viseltetett a mi Úrnőnk, a Boldogságos Szűz Mária iránt. Életét és országát a Nagyasszony –ahogy gyakran nevezte – oltalmába ajánlotta.
Világos, hogy Szent István élete minden szempontból nagyon dicséretes és felettébb tisztelendő.

A Szent Jobb

Elmélkedésemet azzal zárom, hogy mindenekelőtt a valódi katolikus lelkiségnek az ellentétes erények harmóniájáról szóló tanítására emlékeztessek. A szelídség és kedvesség szentje, Szalézi Szent Ferenc minden tőle telhető erőfeszítést megtett, hogy a savoyai herceg keresztes hadjáratban bevegye a kálvinisták által bitorolt Genfet, az ő székvárosát. Sajnálatos módon seregei vereséget szenvedtek. Ma is megtekinthető a városfal, amit a „kedvesség egyházdoktorának” buzdítására indult vértanúk vére festett vörösre. Ismét egy példa az ellentétes erények harmóniájára.

A szent liturgiában a mi Urunk, Jézus Krisztus „Isten bárányának” neveztetik, mivel a türelem utolérhetetlen példáját adta kínszenvedésekor. Azonban a Szentírás „Júda oroszlánja” címmel is kitünteti, ki a világ végén dicsőségben és felségesen eljön, hogy az Antikrisztust és zsoldosait megsemmisítse, és ítéljen élők s holtak felett.

Könyörögjünk, hogy megkapjuk a malasztot ahhoz, hogy felfogjuk és kövessük azon ellentétes és egymás kiegészítő erényeket, melyek Szent István életében felragyogva a katolikus Anyaszentegyház dicsőségét szolgálták! Úgy legyen!

Fordította: Szász Péter Domonkos

Forrás: Tradition in Action  

Vissza a politikafilozófia, eszmeiség oldalára

Útravaló - Augusztus 20.

Mt 7, 24-29 
Mert mindenki, aki hallgatja e szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.(...)  

"Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.

Fogalmazzunk katolikus módra, azaz egyetemesen, senkit sem kirekesztve! Számunkra az a gesztus, amellyel Szent István király halála előtt a koronát, újonnan létrejött királyságát felajánlotta az Istenszülő Szűznek, azt fejezi ki, hogy családnak tekintette népét, amelynek anyára van szüksége, s ezért azt a Szűzanya pártfogására bízta. Ezzel a szó legmélyebb értelmében volt reálpolitikus (építve a magyarságnak a római rítusú kereszténységre térését megelőző Mária-kultuszára is). Protestáns testvéreink számára Szent István tette a mai Evangélium fényében azt üzeni, hogy első királyunk maradandó közösséget akart létrehozni, és mint mélyen hívő ember, felelős vezető nem politikai tényezőkben, földi szövetségeseiben bízott elsősorban, hanem mert Istenre építeni, s élete végén bizalommal az isteni gondviselésre hagyatkozni. Az ország felajánlásának gesztusa nem keresztény, de egy Istenben hívő testvéreink számára is jelentéssel bír: nekik azt mondhatjuk, hogy ezzel a cselekedettel az ország első embere kinyilvánította az égi hatalomnak való alárendeltségét, s az egy Isten gondjára bízta országát és népét. Nem hívő, de kereső, az igazságra nyitott magyar testvéreinknek pedig elmondhatjuk, hogy első királyunk volt olyan intelligens, hogy az ember végtelen felé nyújtózó igazságkeresésére építette országát.

Csak megrögzött ateista, gyakorlati materializmusba süllyedt magyar testvéreinknek nem tudunk mit mondani (egyébként a hazáról, hazaszeretetről sem nagyon); őértük hát még buzgóbban kell imádkoznunk, és saját maguk elől is eltagadott reménytelenségükre gyógyírül felajánlanunk azt a reménységet, amely kisarjad ünneplő szívünkből."
 

Forrás: Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység

Székesfehérváron fogadják a Szent Jobbot

A 2013-as Szent István-emlékév legmagasztosabb eseményeként augusztus 14-én Budapestről s székesfehérvári bazilikába érkezik a Szent Jobb.

Augusztus 14-én érkezik Budapestről Székesfehérvárra a Szent Jobb, melyet 10 órától 15.30 óráig tekinthetnek meg az érdeklődők, szervezett keretek között a bazilikában. 17 órakor az Arany János Utca és a Városház tér érintésével rendezik meg a Szent Jobb körmenetet, amely ünnepi szentmisével zárul a Nemzeti Emlékhelyen. Az itt felállított, mintegy kétezer fő befogadására alkalmas nézőtér a székesfehérváriak és az érdeklődők rendelkezésére áll egész augusztusban.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye/Magyar Kurír

Szent Gellért püspök és vértanú

Szentünk azoknak a sorába tartozik, akik nem hazánk földjén látták meg a napvilágot, de életük, működésük és haláluk ide kapcsolja őket. Velence volt a szülőföldje, az a lagúnák szabdalta szigetföld, amelynek első lakói a helyi hagyomány szerint Attila hunjai elől menekültek ide a szárazföld városaiból és falvaiból. Öt éves volt, amikor szülei – apját Sagredo Gellértnek hívták – áteveztek vele a Szent Márk Székesegyházzal átellenben lévő San Giorgio-szigetre. Úgy látszott ugyanis, hogy György nevű kisfiuk (Szent György napján született, ezért kapta a keresztségben ezt a nevet) nem marad életben. Fogadalmat tettek, hogy ha a gyermek a sziget bencés szerzeteseinek imájára meggyógyul, Istennek szentelik az életét, és mindjárt a monostorban hagyják. A gyermek fölgyógyult, ott maradt, és fokozatosan bevezették őt a kor szellemi és a Szent Benedek rend lelki életébe, fegyelmébe. 15 éves lehetett, amikor édesapja Jézus iránti szeretetből szentföldi zarándoklatra indult. Társaival együtt elérte Palesztina partjait, ahol rabló arabok támadták meg őket. Csatára került a sor, s bár a támadókat megfutamították, édesapja holtan maradt a csatatéren. Így teljesült az a vágya, miszerint abban a földben szeretne pihenni, amelyet a Megváltó vére öntözött. Az ő emlékére vette föl az ifjú György a Gellért nevet. Nem sokkal később az édesanyját is elvesztette, a San Giorgio monostor sírboltjába temették el.

Szerzetestársai már valami kisebb tisztségre választották meg a mintegy 25 éves ifjút, kit ekkortájban szenteltek pappá; apátja, Vilmos, a monostor iskolájának tanítójává szemelvén őt ki, a hét szabad művészet elvégzésére Bolognába küldte. Onnan 5 év múlva hazatérvén, Vilmos apát halála után rendtársai apáttá választották. Csak vonakodva fogadta el a kitüntetést, s nemsokára le is mondott róla, hogy régi vágya szerint a Szentföldön telepedjék le, hogy később elfoglalhassa a kolostori iskola egyik tanári posztját. Talán édesapja emléke vagy a hithirdetés vágya késztette arra, hogy 3 év múltán lemondjon apáti tisztéről és a Szentföldre induljon. 1015. február vége felé szállt hajóra két társával, hogy Zárába jusson, s onnan továbbhajózzék Palesztina felé, de a kitört tengeri vihar miatt Isztria partjai felé sodródtak. Ott a Parenzo melletti Szent András-sziget kikötőjében vetettek horgonyt, és a sziget bencés monostorában találtak menedéket. A több hétre elhúzódott kényszerpihenő közben Gellértnek nem egyszer nyílt alkalma, hogy megbeszélje útitervét az ugyancsak ott időző Razina, más nevén Gaudentius pannonhalmi apáttal, aki szerette volna őt megnyerni magyarországi kolostoralapítási és térítői tervének. Végül sikerrel jártak. Átkelvén a part menti hegyláncokon, majd a Dráván, 1015. május 3-án érkeznek Pécsre, Mór püspökhöz. Vele és Asztrik pécsváradi apáttal onnan Székesfehérvárra, István királyhoz mennek. Nagyboldogasszony napján járul Gellért a király elé, és találkozásuk hatására István meghívja őt Imre fiának nevelőjéül. Nyolc éves volt ekkor Imre, és szentünk 7 évig nevelte az esztergomi királyi palotában. Tanítványának életszentsége tanúsítja, hogy nevelő, oktató munkája nem veszett kárba!

Cikkünk olvasható [Itt] Szent Imre hercegről a keresztény férfiasság egyik példaképéről, amely reflektál Szent Gellért sikeres munkájára is.

Ezután következtek a bakonybéli remeteség évei. A monostor melletti erdei kunyhóban tudott leginkább elmélkedni és dolgozni. Ekkor írta szentírásmagyarázó munkáit, többek között a Zsidókhoz írt levélhez és Szent János apostol I. leveléhez. Kb. 1028-ig örülhetett a monostor csendjének és erdei magányának. Ajtony vezér legyőzése után Szent István hívatta, hogy rábízza a Maros menti egyházmegye megszervezését. 

Gellért az egyházszervezést azzal kezdte, hogy fölosztotta az egyházmegye területét 7 főesperességre, s ezek élére a magával hozott papok közül azokat állította, akik tudtak magyarul. Majd a papi utánpótlás biztosítására káptalani iskolát szervezett, végül templomokat építtetett, köztük a székesegyházat és a bencés monostor Boldogságos Szűz oltalmába ajánlott templomát. Tevékenységét a szent életű király bőkezűen támogatta. E tekintetben, de más, sorsdöntőbb szempontból is, végzetes fordulatot jelentett a király halála 1038-ban. Az új királyt, Pétert – mivel szinte kizárólagosan idegenekre támaszkodott uralkodása során, elűzték, de utóda, Aba Sámuel szintén nem volt sikeres uralkodó, sőt. Zsarnoksága és a pogányság pártolása miatt 1043-ban a koronát és a húsvét megünneplését is megtagadta tőle Gellért. A fölfordulásnak ezen évei készítik elő vértanúságát is. Ha arra gondolunk, hogy a csanádi püspök e vérzivataros években hittudományos munkákat írt, rádöbbenhetünk, hogy semmiképpen sem kereste a vértanúságot, hanem inkább csak elfogadta azt.

1046 szeptemberében a lengyelországi száműzetésből hazatérő Vazul fiak, Endre és Levente fogadására igyekezett püspöktársaival, Böddel és Benetával együtt. Mivel a hercegek még nem érkeztek meg Székesfehérvárra, továbbutazik Diósdig. Az éjjelt itt töltvén, reggel a Szent Szabina-templomban mondott miséje közben látomása volt közelgő vértanúságukról. Az úgynevezett pesti révhez közeledve Vatha pogány lázadói kőzáporral törtek rájuk. Kiráncigálták Gellértet a szekeréből, hozzákötötték egy kordéhoz, és a később róla elnevezett Kelenhegy szikláiról a mélybe taszították. Holttestét ideiglenesen a pesti Boldogasszony-templomban (a mai Belvárosi Főplébániatemplomban) temették el, később átszállították Csanádra. Szentté avatása Szent László királysága idején történt 1083. július 26-án.

Művei Bolognában, Prágában és Győrött, valamint Szegeden lelhetőek fel, életének fő művét (Deliberatio Gerardi Morosanae Ecclesiae Episcopi supra hymnum trium puerorum ad Isingrimum liberalem) először 1790-ben gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök adta ki; ez a hazai tudományos irodalom legrégibb emléke.

Szent Gellért a Szeged–Csanádi Egyházmegye védőszentje. 2002 márciusában helyezték el a budapesti Belvárosi Plébániatemplom egyik kegyoltárán, a Szent Gellért püspök vértanú Muránóban őrzött ereklyéjének egy részét.

Végül álljon itt egy kis részlet Szent Gellért művéből, melyben a tüzes kemencében éneklő három ifjú himnuszát magyarázza. Az itt következő sorokban Gellért azokról beszél, akik hódoltak a bálvány előtt (Hajdu Tibor fordításában):

,,Hogyan is beszélhetnénk a király tetszése ellenére? Megharagszik, indulatba jön, s mi mégis beszéljünk? Inkább színlelik a jókedvet, s vele együtt akár kacagnak, mintsem hogy ki mernék mondani Isten hathatós igéjét. Ezt pedig azért teszik, hogy se rokonaik el ne veszítsék a nekik adott hivatalokat, se őtőlük el ne vegyék a polyvát. Mikor pedig valaki emberi tekintetek, avagy földi dolgokhoz való ragaszkodás miatt fél a halandó embertől, és ilynemű dolgok miatt kíván tetszeni annak, aki ma van, másnap reggel pedig már nyoma sincs a földön, akkor, úgy látszik, semmiben sem különbözik azoktól, akik a babiloni király bálványszobrát imádták.''

Istenünk, ki Szent Gellért püspöknek vértanúságáért megadtad a halhatatlanság koronáját, engedd jóságosan, hogy akinek emlékezetét áhítattal üljük itt a földön, annak szüntelen pártfogása védelmezzen minket a mennyben!

Amen

Felhasznált irodalom:

http://www.inf.u-szeged.hu/~tanacs/cserkesz/naplo/szg.html

http://www.katolikus.hu/szentek/0924.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Gell%C3%A9rt

Benedict

Szent István király, Országunk Oszlopa

A XXI. század létbizonytalanságában, világnézeti-, eszmei-, ideológiai zűrzavarában felmerülhet(ne) bennünk a kérdés, kit és mit ünneplünk augusztus 20-án. Alkotmányt? Államalapítást? Európaiságunkat? Magyarságunkat? Súlyos szavak ezek, de mégis, mintha jelentőségüket vesztették volna, annyit szajkózták a fülünkbe. Az „egyszeri ember” ezáltal odáig jutott, hogy „ma szabadnap van”. Botrány.

„Az alkotmány ünnepét ülő”, harcos kommunisták, vagy ál-európaiságukat hirdető liberálisok mára háttérbe szorultak, helyettük a közönyben poshadó, elvtelen, agymosott, vegetáló tömegember lett a tendencia. Sokan épp úgy jutottak ide, hogy az előző választások „fülkeforradalma” során győzött a „konzervatív” irány, így hirtelen nincs ki ellen kivonulni, tehát ülhetnek babérjaikon, mert éveken belül beköszönt a földi (konzum) paradicsom… Vagy mégsem?

Katolikus keresztényként nem lehetünk elégedettek. Nagyon szép és nemes dolog, hogy az „új alkotmány preambulumában” szerepel „az Isten áldd meg a magyart” idézet, s tény, hogy ez által a legtöbb szabadkőműves befolyás alatt álló, nyugat-európai országot messze leköröztük keresztény hitünk megvallásában, de felmerül a kérdés: Ez volna a maximum? Ez Szent István öröksége?  S tulajdonképpen ezt ünnepeljük ma? 

Szent István király szentté avatásának évfordulója van. Az 1038. augusztus 15-én elhunyt, s halálos ágyán országát Szűz Máriának ajánló szent uralkodót szintén szent életű utóda, Szent László király közbenjárására 1083. augusztus 20-án kanonizálták a Katolikus Anyaszentegyház szentjeként. Mit is jelent ez? István, első királyunk életszentségének elismerését, miszerint katolikus hívőként valljuk, hogy üdvözült, és életével példát mutat utódainak. Nem volt bűntelen, miképpen egy ember sem, de nem is az a szent, aki bűntelen, hanem aki egzisztenciálisan igent mond Isten hívására, az Igazságra, Krisztus tanítására, s átengedi magát, hogy ne ő, hanem általa a Szentlélek cselekedjék. Szent István így cselekedett, ezért ünnepeljük őt, s kérjük közbenjárását az ő öröksége, Hazánk és népünk sorsának jobbra fordulásáért, s az igazságos, szent királyság restaurációjáért!

Miben mutat példát nekünk a szent király? Abban, hogy a maximumra törekedjünk. Ismerjük fel, hogy emberek vagyunk, és emberi voltunknál fogva Isten képmására teremtett személyünk van, s ezáltal küldetésünk, hogy szentek legyünk, azaz hogy üdvözüljünk. Példát mutat utódainak, a királyi családoknak uralkodásban és politizálásban is, de nem csak nekik. Minden családnak, minden férfinak – s felesége Boldog Gizella királyné minden nőnek. Döntése folytán egy ország vált kereszténnyé.  Egy igazi atya, egy igazi férfiú döntésén múlhat egy család, de egy nemzet, vagy milliók sorsa. Gondoljunk csak Ábrahámra és Sárára! Ha Ábrahám nem indul el Isten hívására Úr városából, most nincs kereszténység, iszlám és zsidóság sem. Egy emberi döntés – ha Istenben történik, történelmet alkot!

Dicsőség ezért a döntésért Istennek és dicsőség Szent István királynak, aki az Isten jobbján foglal helyet! A szent király nem politikai megfontolásból, vagy az „európai integrációért” vette fel a kereszténységet, s térítette meg – folyamatosan – egész országát, hanem egzisztenciálisan átadta magát Istennek, s belátta királyként ez a kötelessége. Amikor Magyarország vezetőinek az lesz az első, hogy minél több magyar ember üdvözüljön, akkor nyugodhat meg a katolikus keresztény magyar ember, de akkor sem tétlenkedhet, tálentumait haláláig kamatoztatnia kell. Amelyik vezetés a „vallásszabadság” nevében ál-vallásokat emel az úgynevezett történelmi egyházak közé, az nem keresztény, sőt Isten és ember ellenes! Farizeusok, képmutatók!

Szent István Krisztus katonája volt, és az mindörökké. Példát mutat, hogy hitünkért és az igazságért minden nap meg kell vívni harcunkat. A szent király helyesen forgatta Krisztus kardját, őszinte, igaz és bölcs uralkodó volt, amiért az öröklétben elnyerte méltó jutalmát. Nem alapított holmi „álladalmat”, keresztény királyságot hozott létre, az Örök Atya mennyei királyságának mintájára, melynek alappillérei az isteni erények mellett, az igazság és a jog voltak. A magyar nép szelleméhez illő, katolikus törvények voltak ezek, melyek megalapoztak egy kilenc évszázados át erős királyságot. Ez Szent István politikai öröksége. Ezután sóvárog ma a magyarság – még ha nem is tudja, hogy ezt óhajtja, hiszen gyakran elvakítja a tűzijátékok (!) és egyéb materiális hívságok fénye, s nem tud koncentrálni a valódi, örök értékekre!

Arra kérem kedves olvasóimat, álljunk meg egy pár percre ma vagy a héten, s gondoljuk át a fentieket! Merjünk igent mondani Istennek az ő hívására, merjünk katolikusok és magyarok lenni! Kövessük királyi apostolunkat, ki – Hartvik püspök Szent István legendáját idézve – valóban a magyarok apostola! Fogadjuk örömmel, amit Isten ránk ruházott, s merjünk együtt küzdeni egy Szent Magyarországért, egy keresztény, igazságos királyságért! 

Szent István király! Könyörögj értettünk!

der schwarze Ritter

Hol vagy István király? Téged magyar kíván!

Hol vagy István király? Téged magyar kíván!

2011.08.20

Augusztus 20-a táján az ókonzervatív érzelmű igaz katolikust akarva akaratlan egy kellemes érzés ragadja magával. Talán meg sem tudjuk határozni, hogy pontosan mi ez… Csak egy hangulat vagy kegyelemi élmény? Mindenesetre, ha elgondolkozunk, mi mindenre emlékezhetünk e napokban, talán megértjük, hogy miért is hat át bennünket e megragadó, szakrális érzés.

Az ünnepkör augusztus 15-ével kezdődik, Nagyboldogasszony napjával. Ezen a napon vétetett fel a Boldogságos Istenanya a Mennyek Országába, s e napon ajánlotta Szent István királyunk hazánkat a Boldogságos Szűz Mária oltalmába, akivel így népünk olyan pártfogót nyert az Örök Atya birodalmában, aki kiesdte imáival, hogy a magyarság az elmúlt ezer esztendő viharait sikeresen vészelje át. Egy Boldog Pio atyának tulajdonított prófécia is megerősíti állításunkat: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!” Úgy véljük, hogy akár Pio atya kata ezt az üzenetet a Mindenható Istentől, akár csak egy magát „karizmatikusnak” tituláló személy költötte, mindenképp nagy igazságot tartalmaz! Ez pedig nem feltétlenül a magyarság jövőbeli nagy tetteire vonatkozik, hanem az imádságra, melynek hazánkért nap, mint nap el kell(ene) hangoznia minden magyar katolikus torkából, a hazánkért esdeklő ima, melynek mindennél nagyobb ereje van, hiszen Krisztus Urunk is mondotta: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. (…)Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.” (Mt 7,7-11.) Ne felejtkezzünk el az imádságról, mellyel nem csak kérünk Istentől, hanem felajánljuk Hazánkat és magunkat hogy – Isten kegyelméből –azokká válhassunk, akiként Isten nagyobb dicsőségét szolgálhatjuk!

Különös vagy inkább csodálatos módon a Boldogságos Szűz Mária mennybevétele után, de még első Szent Királyunk ünnepe előtt, két nagy uralkodónk születésnapjáról is megemlékezhetünk. Augusztus 17-én imádságos életű Boldog IV. Károly, eddig utolsó apostoli királyunk, augusztus 18-án pedig Ferenc József, későn született lovagkirályunk születésének napját ünnepelhettük. E két kis emléknapot foglalja keretbe Nagyboldogasszony napja és Szent István királyunk ünnepe, augusztus 20-a.

Szent István király ünnepén sötét korunkban az államalapításról emlékezik az illegitim köztársaság a lehető legjobban eltussolva Szent István királyunk valódi szerepét és valódi cselekedeteit! Elhangzik az évek óta már-már szemellenzős demokratáknak is sablonossá vált szöveg: „Szent István bevezette a magyarságot Európába…”. Ezzel a mondattal nem is lenne gond, amennyiben Európa alatt azt értenénk, ami ezer éve (ki nem mondottan) Európa volt! Ma azonban Európa a szabadkőművesség liberális mételyétől bűzölgő, Istentől elfordult, agonizáló közösség. Szent István népünk apostola és királyságunk alapítója, nem holmi jó helyzetfelismerő „européer”! Ezt véssük eszünkbe! Ha Szent István királyunk akár csak egy napra is visszatérne e világra a Mennyei Atya jobbjáról, bizonyos, hogy keményebb ítéletet mondana a Gonoszlélek e szolgái fölött, mint amilyet bármelyik törvényében is fellelhetnénk!

Az Úr azonban türelmes és időt ad nekünk, embereknek, hogy amit a Sátán és követői tönkretettek e világon, azt mi igaz keresztények, igaz magyarok helyrehozzuk! Nyitottnak kell lennünk Isten kegyelmére, hogy beteljesíthessük e feladatot! Bűnbánatot kell tartanunk újra és újra, s jóvá kell tennünk őseink bűneit is, melyek közül a legnagyobbak az árulás és a széthúzás! Magyarságunk történelmét e két szörnyű lidérc sajnos gyakorta átjárta és át is járja ma is.

Kérjük Szent István királyunk közbenjárását, hogy kizárhassuk életünkből a gonoszságot, és Isten parancsait követve vezessük vagy tereljük népünket az üdvösség felé! Kérjük Urunkat, hogy égi Patrónánk, a Boldogságos Szűz Mária közbejárásával hazánk trónjára mielőbb visszatérhessen Szent István királyunk méltó utóda, aki vissza fogja vezetni népünket és országunkat Krisztus Urunk útjára!

„Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga!

Ki voltál valaha országunk istápja!

Hol vagy István király? Téged magyar kíván,

Gyászos öltözetben teelőtted sírván.

Rólad emlékezvén csordúlnak könnyei,

Búval harmatoznak szomorú mezei.

Lankadnak szüntelen vitézlő karjai,

Nem szünnek iszonyú sírástól szemei.

Virágos kert vala híres Pannónia,

Mely kertet öntözé híven Szűz Mária.

Kertésze e kertnek István király vala:

Behomályosodott örvendetes napja.

Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid,

Hozzád fohászkodunk árva maradékid.

Tekints, István király szomorú hazádra,

Fordítsd szemeidet régi országodra.

Reménységünk vagyon benned s Máriában,

Mint magyar hazánknak hív királynéjában.

Még éltedben minket ennek ajánlottál,

És szent koronáddal együtt feláldoztál.”

(Szent István királyhoz című ének XVI. századi átirata)

Der schwarze Ritter