Fontos, precedens értékű döntést hozott a luxembourgi Európai Bíróság, midőn keddi ítéletében jogosnak ismerte el a német hatóság azon szándékát, hogy megtagadja a szociális ellátórendszerhez való hozzáférést olyan más tagállambeli személy esetében, aki nem munkavállalási szándékkal költözött Németországba.
Az EU egységes piacián való szabad munkavállalás jogának megőrzése, és a szociális turizmus egyes tagországok által hónapok óta hangoztatott problémája között teremthet megfigyelők szerint hidat a luxembourgi bírák keddi döntése, amelyet konkrét román állampolgár ügyével kapcsolatban hoztak, és ami amúgy lényegében helyben hagyja Melchior Wathelet főtanácsnok májusi véleményét.
Az ügyet előzetes döntéshozatal céljából egy lipcsei társadalombiztosítási bíróság továbbította a luxembourgi Európai Bírósághoz, állásfoglalást kérve arról, hogy ellentétes-e az uniós joggal egy olyan más tagállambeli állampolgár kizárása a szociális ellátások igénybevételéből, aki kizárólag az ezen ellátásokból való részesülés, illetve álláskeresés céljából érkezett Németországba. Az érvényes német törvények ugyanis az ilyen személyeknek nem adják meg ezt a jogot, amit egyébként Németországban a rászoruló álláskeresők – többek között megélhetési költségeik fedezése érdekében – igénybe vehetnek.
A lipcsi bíróságnak egy gyermekét egyedül nevelő román állampolgár és az illetékes helyi közigazgatási szerv vitájában kell döntést hoznia. Elisabetha Danót és Németországban született kisfiát már több éve Lipcsében élő nővére tartja el, nála is laknak. A hölgynek semmilyen szakképzettsége nincs és eddig semmilyen keresőtevékenységet nem folytatott, sem Németországban, sem pedig Romániában. A német hatóságoknak úgy tűnik, hogy nem munkát vállalni utazott Németországba, és állást sem próbált találni magának.
Wathelet a májusi főtanácsnoki véleményben már májusban azzal érvelt, hogy úgymond nem ellentétes az uniós joggal az, ha egy általános szempont alapján megtagadják a “különleges, nem járulékalapú pénzbeli ellátásban” való részesülést (ilyenek a szóban forgó, rászoruló álláskeresőknek biztosított német alapellátások) más tagországbeli állampolgároktól, feltéve, hogy az alkalmazott szempont alkalmas a fogadó tagállammal fennálló tényleges kapcsolat hiányának bizonyítására, és így célja a nemzeti szociális ellátórendszer indokolatlan terhelésének az elkerülése.
A luxembourgi bírák most lényegében átvették az érvelést, midőn a döntés indoklásakor kifejtették: a tagországoknak „módjukban kell, hogy álljon, hogy megtagadják a szociális ellátást olyan, gazdaságilag inaktív európai uniós állampolgároktól, akik a személyek szabad mozgásához való jogot kizárólag arra kívánják kihasználni, hogy valamely másik tagállam szociális ellátórendszerét igénybe vehessék, miközben nem rendelkeznek megfelelő forrásokkal az ott tartózkodásra”. Uniós polgárok és családtagjaik törvényesen tartózkodhatnak egy másik tagállamban három hónapig. Ha azonban három hónapon túl is maradni akarnak, akkor munkával, illetve elegendő forrásokkal kell rendelkezniük ahhoz, hogy ne jelentsenek terhet a fogadó állam számára.
Az ítélet ugyanakkor leszögezi, hogy minden egyes konkrét ügyet egyénileg kell elbírálni és megítélni. A bírák egyúttal emlékeztettek arra is, hogy ezen a ponton nem mérvadó az Alapvető Jogok Európai Chartája, lévén a szociális ellátórendszerek működtetése nemzeti hatáskörbe tartozik, és ezért rá nem vonatkozik a kizárólag az EU-jogszabályok tagállami végrehajtásában illetékes Charta.
Az úgynevezett szociális turizmus kérdése különösen azóta áll szinte folyamatosan a belpolitikai viták középpontjában elsősorban Nagy-Britanniában és Németországban, hogy az átmeneti mentesség lejártával idén január elsején az addig ezt kihasználó tagállamok is meg kellett, hogy nyissák a szabad mozgás és munkavállalás lehetőségét a bolgár és a román polgárok előtt is. A brit kormány a megítélése szerint tarthatatlan „kelet-európai bevándorló invázióra” és vele a brit szociális rendszer indokolatlan túlterhelésére válaszul – amit bizottsági vélemények szering igazából nem támasztanak alá a statisztikai adatok – kezdetben egyenesen magának a szabad munkavállalásnak a korlátozására is késznek mutatkozott. Berlinben ehhez képest mindig is azzal érveltek, hogy a szabad munkavállalás megkérdőjelezhetetlen EU-jog, a szociális rendszerekkel való visszaélések ellen viszont fel kell lépni.
Mindezt tükrözték a keddi luxembourgi döntést követő első európai parlamenti reakciók is. Anthea McIntyre az Európai Konzervatívok és Reformerek soraiból (brit konzervatív) azonnal azzal a felkiáltással üdvözölte a luxembourgi döntést, hogy ezzel a bírák „a józan észnek adtak igazat”. „A bíróság világossá tette, hogy a szabad mozgás biztosításának eredeti szándéka a munkához, nem pedig a szociális ellátáshoz való jutást” célozta.
Hozzá képest Manfred Weber, a néppárti frakció feje (német, bajor keresztényszocialista) arra helyezte a hangsúlyt, hogy a bírósági ítélet azt bizonyítja, „van mód a szociális turizmus kivédésre anélkül, hogy meg kellene sérteni az európai polgárok szabad mozgásához való jogát”.
Kitekintő
