2. rész
Marius Diaconescu, a bukaresti egyetem tanára szerint meg kell tisztítani a román történelmi tudatot, mert tele van hazugságokkal. Miért él hamis történelemtudattal a romániai ember? – keresi a választ Ovidiu Nahoi kérdéseire a Historia című folyóiratban.
– Ön tanulmányokat, könyveket írt, miután ausztriai, lengyelországi, magyarországi, vatikáni levéltárakban kutatott. Hogyan látják onnan...?
– A dokumentumok a valóságot mutatják. A külföldiek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget népünknek. Nem igazán vettek észre bennünket a világban. Akkor sem, most sem, sajnos. Inkább a negatívumaink révén váltunk ismertté. Ami feltűnt a dokumentumokban, hogy amikor általánosan jellemzik a románokat, a kép mindig negatív. A 90-es évek elején Bécs és Budapest levéltáraiban kutattam. A dokumentumok – melyeket nem magyarok írtak; hisz tegyük fel, hogy a magyarok elfogultak lennének; tehát vegyük az osztrákok, olaszok, franciák által írt dokumentumokat... Bár ez végső soron nem számít. Az erdélyi románokról, a havasalföldi vagy a szlovákiai hegyekben élő románokról (akikről sajnos alig tudunk valamit) a dokumentumok mindig sötét képet festenek. A románok gyújtogatnak, lopnak, hazudnak, nem szorgalmasak. Sajnos, ez a megítélés a XIV–XV. századtól kezdődően egészen napjainkig szinte semmit sem változott. Nem a külföldiek hibásak, hanem mi. Sajnos.
– Ez a válasz sokakban indulatokat szíthat. Ismét azzal vádolhatnak bennünket – mint némely olvasók a História folyóirat weboldalán, minekutána megjelent az ön tanulmánya Karóbahúzó Vladról (Vlad Ţepeş) –, hogy hazafiatlanok vagyunk, amikor ilyeneket mondunk.
– A hazafiasságot nem hazugsággal mérik. Annyit mondhatok önnek, hogy egyre több olyan történész él Romániában, aki hiteles történelmet szeretne írni, és aki sokkal jobban szereti hazáját, mint azok, akik nagy hazafinak tartják magukat, és kitüntetéseket szereznek a sajtó ilyen-olyan ütközeteiben vagy máshol.
– Ez érdekes. Azt akarja mondani, hogy konfliktus zajlik különféle történésznemzedékek, irányzatok között?
– Igen. A 90-es évek utáni fiatalabb nemzedék mítoszok nélkül, hitelesen próbálja bemutatni a történelmet, de ez nem jelentheti, hogy a mítoszok lebontása után nem méltatnánk a hősöket.
– Ön például mit válaszol arra a kérdésre, hogy győzött-e Vitéz Mihály a călugăreni-i csatában?
– Nem győzött. Egy háborúban több csatát is vívnak, és nem mindegy, milyen szempontból vizsgáljuk az eseményeket.
– Számunkra Călugăreni egy hatalmas győzelem helyszíne.
– Hát igen, egy bizonyos pontig. De ha viccesen akarnék fogalmazni, azt mondanám, hogy amikor Szinán pasa feltápászkodott a mocsárból, és kezét szeme fölé tartva Vitéz Mihály seregét kereste, akkor azt látta, hogy Vitéz Mihály nincs ott. Vagyis – ahogy az ütközet tanúi is mondják – hatalmas volt a călugăreni-i csata, rengeteg török harcos meghalt, és nagyon sok román megsebesült, de az ütközet helyszínét elhagyva Vitéz Mihály visszavonult az erdőkbe, a Kárpátokba az erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond hadseregére várakozva. Mivelhogy nagyon jól tudta: esélytelen vállalkozás lett volna folyamatosan Szinánnal, a török hadsereggel harcolnia. Ne feledjük, hogy a călugăreni-i csatát követően Szinán hadserege megszállta Târgoviştét és Bukarestet, erődítményeket épített a városokban, kormányzókat helyezett az élükre, megkezdte az ország átszervezését pasalikká. Hogyan beszéljünk călugăreni-i győzelemről, ha azt követően a török uralta az országot, nem pedig Vitéz Mihály?
– Igen, de végül mégis kiűztük a törököt.
– Kiűztük, mert segítségünkre sietett Erdély fejedelme a hadseregével. Vitéz Mihály akkoriban Báthory Zsigmond vazallusa volt. Végül is nem ez a fontos, hanem hogy a călugăreni-i ütközetet valós perspektívából, hitelesen lássuk.
 |
| Öreg Mircea |
Pillanatszerű esemény volt, egyféle thermopülai csata, egy gyors rajtaütés, amelyben nagyon rövid időre Vitéz Mihály kerekedett felül, de semmi több. Egy másik példa az események hamis láttatására, ha kétszáz évvel megyünk vissza az időben, a rovinéi csata bemutatására. „Öreg Mircea (Mircea cel Bătrân) legyőzte Bajazidot”. Ugye, ezt tanultuk az iskolában... Mihai Eminescu híres költeménye is ezt mondja, miközben ebből semmi sem igaz! Mivelhogy a rovinéi ütközet után Öreg Mircea majdnem két és fél évet Erdélybe menekülve él. Ha valóban megnyerte a csatát, mit keresett 1395 márciusában Brassóban Luxemburgi Zsigmondnak, Magyarország királyának hódolva?
Miért próbálta a magyar hadsereg négy ízben is Öreg Mirceát visszahelyezni a havasalföldi trónra – egyik alkalommal maga a magyar király vezette a magyar hadsereget –, de mindhiába, mert a törökök minden alkalommal elűzték? Nyilvánvaló, hogy Mircea nem nyerte meg azt a csatát, hisz elmenekült az országból. De mi mindig csak azt akarjuk látni, ami tetszetős, és nem a maguk teljességében szemléljük az eseményeket. A román történetírás nagy hiányossága az átfogó távlatok hiánya. A románok történetét nekünk az egyetemes történelembe ágyazottan kellene értelmeznünk. Hisz megvan a helyünk. És nem egészen jelentéktelen. Nem. Fontos helyünk van. De nem azokat a szereplőket és nem azokat a világtörténelmi jelentőségű mozzanatokat választjuk, amelyek valóban felhívhatnák ránk a figyelmet.
– Mondjon egy példát!
– Hunyadi János. Vagy Mátyás király.
(folytatjuk)
Forrás: Erdély.ma
.jpg/1280px-%C5%A0pilberk_(02).jpg)
