2017. május 24., szerda

Körmenet a haza katolikus megújulásáért Balatonedericsen

Megjelent a Tapolcai Újság online felületén

Keresztjáró  Könyörgő Körmeneten vettek részt a hívek, az egyház képviselői és több katolikus elkötelezettségű  közösség tagjai Balatonedericsen hétfőn. A vallási esemény egyik célja, hogy a papság és a hívek együtt tegyenek  a nemzet, a haza katolikus megújulásáért.  

Már az Ószövetség, sőt a letűnt pogány világ is ismerte a körmeneteket. Nagy események, nagy örömök vagy nagy csapások idején az emberek nem elégedtek meg a templomi istentisztelettel, szent énekek zengése és imádságok közepette kimentek az utcára és a szabad ég alatt fohászkodtak a Mindenhatóhoz. Az első keresztény hívek az üldözés miatt csaknem kizárólag temetési körmeneteket tarthattak, de már a IV. században több említést találhatunk másféle körmenetekről is. A Balatonedericsi Egyházközség és a magyar Katolikus Egyház tanításain nyugvó közösségek, mint a NÉRI SZENT FÜLÖP KÖZÖSSÉG és a Pro Hungaria Sacra Közösség tagjai, hívei hétfőn késő délután a balatonedericsi templomnál gyülekeztek, ahonnan a papokal az élen, elindult a település több kőkeresztjét felkereső, Keresztjáró Könyörgő Körmenet.

A szertartás,  a hagyományos római rítus szerint zajló Ünnepélyes Szentmisével zárult a Balatonedericsi Szent János Plébániatemplomban. A híveket később szerény agapéra (szeretet vendégségre) várták a település tájházába. /Töreky László/

(„…A mai szertartás szerint a székesegyházban vagy a helység főtemplomában gyülekezik a papság és a nép és miután rövid ideig térdenállva alázatos lélekkel imádkoztak, a papok violaszínű öltözékeket vesznek magukra és az énekkar a 68. zsoltárból merített bevezetést énekel, melynek végeztével a celebráns a következő V. századból való Oratiot mondja: „Kíméld meg, Uram, kíméld meg a te népedet, hogy a megérdemelt csapások által megtisztulva, a te irgalmasságodban mindig újjáéledjen”. Ezután térdenállva megkezdik a litániát, melynek „Sancta Maria: ora pro nobis” könyörgésére megindul a körmenet. Ha az út nagyon hosszúra nyúlnék, akkor vagy ismétlik a litániát, vagy a bűnbánati és gradualis zsoltárok némelyikét éneklik. A körmenet célját képező kisebb templomba érkezvén, mindjárt kezdetét veszi a Szentmise, melyben a bűnbánati szomorúság miatt sem Gloria sem Credo nincs. Az introitusban az egyház megemlékezik az Úr eddigi jótéteményeiről, hogy ebből bizalmat merítsen a jövőre. De mivel nem lehet „meghallgatás” szeretet nélkül, azért következik a zsoltár vers: „Szeretlek téged, Uram …” A meghallgatáshoz vallomás is kell, azért kezdődik a Lectio „Valljátok meg bűneiteket …” A már itt megkezdett gondolatot az imádság hatalmas voltáról folytatja a szent evangélium, mely az édes Üdvözítő ígéretét tartalmazza, hogy t. i. az állhatatos kérés biztosan meghallgatásra talál Istennél. Ugyanezt fejezi ki az Offertorium 108. zsoltára és a Communio…” /forrás: Katolikus Válasz 2017.máj.22/ )

Forrás: http://www.tapolcaiujsag.hu/kormenet-a-haza-katolikus-megujulasaert/

2017. május 16., kedd

Juan Donoso Cortés a katolikus teológia uralma alatt álló társadalomról

 Juan Donoso Cortés

Esszé a katolicizmusról, liberalizmusról és a szocializmusról azok fő alapelveinek tekintetében  
(1851) (részlet)1
Fordító: Szepesi Edit
A katolikus teológia uralma alatt álló társadalomról


Az új teológiát katolicizmusnak hívják. A katolicizmus a civilizáció teljességét magába foglaló rendszer: olyannyira teljes, hogy mindent képes felölelni: isteni, angyali és emberi tudomány, a világmindenség tudománya. A hitetlent felfoghatatlan idegensége ragadja magával, a hívőt pedig szokatlanul átfogó nagyságának látványa. Ha akad is olyan, akinek csak átfut rajta a tekintete egy mosoly kíséretében, azok, akiket ezen ostoba közöny még inkább meghökkent, mint amaz kolosszális nagyság és felfoghatatlan idegenség, felemelik hangjukat és azt kiáltják: ,,Hagyjátok a bolondot!"

Az emberiség háta mögött tizenkilenc évszázad teológiai iskolái és azok doktorai állnak. Ennyi ismeret és tanulás ellenére, a mai napig sem ért el szondájával e tudomány a legmélyéhez. Amelyben megérthető, milyen módon és mikor kell véget érniük, hogyan és mikor vették kezdetüket a dolgok és idők: amelyben olyan csodás titkok fedezhetők fel, melyek a pogány filozófia vizsgálódásai, tudós emberei értelme elől mindig rejtve maradtak: amelyben feltárul minden dolog végső oka, az emberi dolgok összehangolt momentumai, a test természete, a lélek lényege, minden út, amelyen az emberek járnak, a cél, amerre haladnak, a pont, ahonnan elindulnak, vándorútjuk rejtélye, utazásuk menetiránya, könnyeik mögött rejlő ok, az élet titka és a halál misztériuma. A gyermekek, akik végtelen bőségű emlőin nevelkednek, többet tudnak ma, mint Arisztotelész és Platón, Athén ragyogó csillagai. Mindennek ellenére, a doktorok, akik e dolgokról szólnak, és ezekben a magaslatokban mozognak, alázatosak. Egyedül a katolikus világnak adatott meg, hogy olyan látóteret kínáljon a Földön, ami azelőtt csakis az angyalok birtokában állt: a tudomány olyan nézőpontja ez, ami alázatból meghajol Isten trónja előtt.

Katolikusnak hívják ezt a teológiát, mert egyetemes, minden értelemben és minden nézőpontból: egyetemes, mert minden igazságot felölel; mert felöleli mindazt, amit minden igazság tartalmaz; mert természete szerint arra hivatott, hogy téren és időn átíveljen; univerzális Istenében és dogmáiban is.

Istent ismerték egységként Indiában, kettősségként Perzsiában, többféle tulajdonságúként görög földön, sokaságként Rómában. Az élő Isten egy a lényegében, akár amaz indiai, személyében több, akár Perzsiában; többféle tulajdonsággal bír, mint a görög istenek; az Őt szolgáló szellemek (istenek) által pedig több, miképp a rómaiaknál. Isten mindennek oka, végtelen és érzékeken felül álló lényegiség, örökké levő nyugalom, ugyanakkor minden mozgás szerzője; legfelsőbb értelem, korlátlan akarat, nem tartalom, hanem tartalmazó. Mindent támasztott a semmiből, Ő az, aki az összes létezőt fenn tartja; angyali, emberi és pokolbéli dolgok kormányzója. Irgalom, igazság, szeretet, erő, hatalom, egyszerűség, szépség, bölcsesség legfelsőbb foka, legfelsőbb titok. Kelet ismeri a hangját, nyugat engedelmeskedik neki, dél tiszteli, észak aláveti magát törvényeinek. Az Ő szava által növekszik a teremtés, arcára csillagok borítanak fátyolt, szeráfok izzó szárnya az Ő fényét tükrözi, a mennyek szolgálnak trónul neki, a földkerekség az ő kezén függ. Mikor eljött az idők teljessége, a katolikus Isten megmutatta arcát; s akkor minden, emberek által teremtett bálvány összedőlt. Nem lehetett másképp, ha ránézünk arra, hogy az addigi teológiák a katolikus teológia csonka részletei voltak csupán, vagy arra, hogy az addigi, népekhez tartozó istenségek nem voltak mások, mint az igaz, bibliai Isten valamely lényegi tulajdonságának istenítései.

A katolicizmus birtokba vette az ember testét, érzékeit és lelkét. Dogmatika tudósai megtanították a helyes hitre, moralista tudósai a helyes cselekvésre, misztikusai pedig, mindezeken túl, megtanították rá, hogyan emelkedhet a magasba az imádság szárnyain, ez Jákob lajtorjája, fényes fokaival, amin Isten lesétál a földre, az ember pedig a mennybe fel, végül az ég és föld, Isten és ember eggyé olvad a szeretet tüzében.

A katolicizmus által a rend lépett az ember életébe, és az ember által az emberi társadalomba. A morális világ a megváltás napján rátalált a törvényekre, melyeket elveszített a bűnbeesés és a bűn napján. A katolikus dogma volt minden tudomány kritériuma, a katolikus morál a cselekvésé, a felebaráti szeretet pedig minden más szeretet kritériuma. Az emberi tudat, kilépve korábbi gátjai mögül, tisztán látott úgy a belső, mint a külső sötétségben, újra megismerhette a béke boldogságát, azt a fényt, ami a fenti három isteni ismérvből ered.

A rend pedig a vallás világából a moralitás világába lépett, abból pedig a politikai világba. Az egyetemes, minden dolgok teremtő és fenntartó Istene, mindezeket gondviselése alá vette és helytartói által kormányozta. Vagyis amint Szent Pál írja a Rómaiakhoz írt levelének 13. fejezetében: Non est potestas nisi a Deo2; és Salamon király mondja már a Példabeszédek könyvének 8. fejezetének 15. versében: Per me Reges regnant, et conditores legum justa decernunt3. A helytartói hatalom szentsége éppen abból származott, hogy tőle kívülálló volt, vagyis isteni. A hatalom méltóságának eszméje katolikus eredetű. Az ókor pogány uralkodói felségjogukat emberi alapokra helyezték: saját érdekeik alapján kormányoztak, és erőre támaszkodva kormányoztak. A katolikus uralkodók, önös érdekeiket semmibe véve, nem mást szolgáltak ily módon, mint Istent4, illetve lettek népeik szolgái5 is. Abban a percben, ahogy az ember Isten gyermeke lett, megszűnt az ember rabszolgája lenni. Nincs tiszteletreméltóbb, ünnepélyesebb és ugyanakkor fenségesebb azoknál a szavaknál, melyeket a felkent keresztény fejedelem fülébe ültetett el az Egyház: ,,Vegyétek ezt a (kormányzó) pálcát6, mint a megszentelt hatalom jelképét, hogy a gyengét erősítsétek, megtartsátok az ingatagot, megjavítsátok a bűnöst, a jót pedig az üdvösség útján vezessétek. Vegyétek ezt a jogart7, mint az isteni méltányosság jelképét, ami a jót vezérli, a bűnöst megbünteti: tanuljátok meg most: szeressétek az igazságot és irtózzatok az igazságtalanságtól!” Ezek a szavak tökéletesen egybehangzottak a legitim hatalom azon elvével, amit a mi Urunk Jézus Krisztus tárt a világ elé: Scitis quia hi, qui videntur principari gentibus, dominantur eis: et principes eorum potestatem habent ipsorum. Non ita vobis, sed quicumque voluerit fieri major, erit vester minister: et quicumque voluerit in vobis orimus esse, erit omnium servus. Nam et filius hominis non venit ut ministraretur ei, sed ut ministraret, et daret animam suam redemptionem pro multis.8 (Márk, 10, 42, 43, 44, 45.)

Mindannyian nyertünk eme áldott forradalom által: népek és vezetőik; utóbbiak, mert azelőtt nem uralkodtak, csupán testek fölött, az erő jogán, ezután viszont testeket és lelkeket egyaránt kormányoztak, mindezt a jog által támogatva; az előbbiek pedig azért, mert az embernek való engedelmességük Istennek való engedelmességgé vált, kényszerített engedelmességük pedig önkéntessé. Mindezek ellenére, ha mindenki nyert is e forradalom által, nem azonos módon nyert. A fejedelmek, csupán azáltal, hogy Isten nevében kormányoztak, olyan emberiséget képviseltek, mely saját maga által és saját nevében képtelen legitim autoritást teremteni; míg a népek, csupán azáltal, hogy a fejedelmen keresztül Istennek engedelmeskedtek, a legmagasabb és legdicsőbb emberi kiváltság képviselői voltak, amely abban állt, hogy fejüket nem más, csakis Isten igájába hajtották. Mindezt azért mondtuk el, hogy érthetőbbé váljon, egyrészt az az egyedülálló szerénység, amellyel azok az dicső9 fejedelmek kiragyognak a történelemből, akiket az emberek nagy uralkodóknak, az Egyház szenteknek nevez; más részről az az egyedülálló nemesi érzület és büszkeség, amely a katolikus népek arcán tükröződik. A béke, az öröm és az irgalom hangja felkelt a világban, és mély visszhangot vert az emberi tudatban. Ez a hang tanította meg az embereknek, hogy a kicsinyeket és hiányt szenvedőket születésük okán kell szolgálni, mégpedig éppen azért, mert kicsinyek és hiányt szenvednek; a gazdagoknak és nagyoknak születésük okán kell szolgálni, nem másért, mert gazdagok és nagyok. A katolicizmus által istenivé lett a tekintély, és megszentelt az engedelmesség. Miként az egyik istenivé, a másik pedig megszenteltté vált, elítélte az emberi gőg két legrettentőbb megnyilvánulását: az önkényuralom és a lázadás szellemét. E két dolog van, ami teljességgel lehetetlen egy valóban katolikus társadalomban: a despotizmus és a forradalom. Rousseau alkalmankénti váratlan és nagy megvilágosodásai egy alkalmával a következő figyelemreméltó szavakat írta: ,,A mi modern kormányzataink tagadhatatlanul a kereszténységnek köszönhetik tekintélyük megszilárdulását és azt a tényt, hogy változásaik megritkultak. A vallás őket magukat is kevésbé vérengzővé tette. Ezt maguk a tények bizonyítják. Elég, ha összehasonlítjuk ezeket a kormányzatokat a régi kormányzatokkal.” (Emil, 4. könyv10) Montesquieu-től pedig a következőt olvassuk: ,,Nincs kétség afelől, hogy a kereszténység teremtette meg köztünk amaz politikai jogrendet, amire ráismerünk béke idején, és a nemzetek közti jogot, amit tiszteletben tartunk háborúban, és amelynek a jótéteményeiért sosem lehet eléggé hálás az emberi nem.” (Esprit des lois, 29. könyv, 3. fejezet)

Maga Isten, aki a politikai élet szerzője és kormányzója, az emberi otthon szerzője és kormányzója is. A mennyek legrejtettebb, legmagasságosabb, legtisztább fényű szegletében lakozik a tabernákulum, amelyhez még az angyalok kara sem fér: ebben működik örökkön-örökké a legnagyobb csoda és titok. Ott lakik az egyetemes Isten, egység és hármasság, egylényegű és három személyű. Az Atya által örökkön-örökké megfogan a Fiú, az Atyától és a Fiútól pedig örökkön-örökké származik a Szentlélek. A Szentlélek: Isten, a Fiú: Isten és az Atya: Isten; Istennek nincs többes száma, mert nincs több, mint egy Isten, aki hármasság személyében és egy lényegében. A Szentlélek Isten, akár az Atya, de ő maga nem Atya; Isten, akár a Fiú, de ő maga nem Fiú. A Fiú Isten, akár a Szentlélek, de ő maga nem Szentlélek; Isten, akár az Atya, de ő maga nem Atya; az Atya Isten, akár a Fiú, de ő maga nem Fiú; Isten, akár a Szentlélek, de ő maga nem Szentlélek. Az Atya mindenhatóság, a Fiú bölcsesség, a Szentlélek szeretet; az Atya, a Fiú és a Szentlélek pedig végtelen szeretet, legfelsőbb erő, tökéletes bölcsesség. A szüntelenül kiterjedő egységből örökkön át ered a sokféleség; az szüntelenül összehúzódó sokféleség pedig örökkön át az egységben oldódik fel. Isten a dolgok alaptétele, ellentétele és foglalata; mindenek felett álló alaptétel, tökéletes ellentétel, a dolgok végtelen szintézise.11 Azáltal Isten, hogy egység; azáltal hogy Isten, tökéletes; azáltal, hogy tökéletes, végtelen bőséggel bír; s mert bősége végtelen, ő maga többféleség is; és mert többféle tulajdonsággal bír, ezáltal család is. Lényegileg vannak Őbenne, leírhatatlan és felfoghatatlan módon a teremtés törvényei, s minden létező mintaképei. Minden az Ő képmására teremtetett; ezért a teremtés egy, ugyanakkor többféle is. A ,,világmindenség" szó egyszerre utal egységre és többféleségre.

Az embert Isten teremtette, Isten képére, és nem csupán képére, hanem hasonlatosságára is; ezért van az, hogy az ember egy lényegében és három személyében. Éva Ádámból származik, Ábelt Ádám és Éva nemzette, Ábel, Éva és Ádám egyek: ők az ember, az emberi természet. Ádám ember atyaként, Éva ember asszonyként, Ábel pedig ember fiúként. Éva ember, akárcsak Ádám; ugyanakkor nem atya: ember, akárcsak Ábel; ugyanakkor nem fiú. Ádám ember, akárcsak Ábel, ám mégsem fiú; és akképp is, ahogy Éva, ám mégsem nő. Ábel ember, akárcsak Éva; és akképp is, ahogy Ádám, ám mégsem atya.

Ezek a nevek épp oly isteni eredetűek, mint isteni eredetűek a funkciók, amiket megszentelnek. Az atyaság eszméje, mint az alap, melyre a család épül, elérhetetlen maradt az emberi megértés számára. Az apa és fia közt nem létezik olyasfajta alapvető különbség, ami elég alapot nyújtana ennek jogi alapra fektetéséhez. Az elsőbbség tény, semmi más; az erő tény, semmi más; az erő és az elsőbbség fogalmai önmagukban nem jelentik az ,,atyaság” jogának fogalmát, habár belőlük ered egy másik tény, a szolgaság ténye. Az apa neve, feltételezve az előbbi tényt, urat is jelöl, a fiú neve pedig azt, hogy szolga is. Ezt a tényt, melyet a józan ész diktál, egyúttal megerősíti a történelem is. Elfeledett nagy hagyományú bibliai népek esetében az ,,atyaság” sosem volt más, mint a házi zsarnokság szinonímája. Ha létezett volna azon elfeledett népek közt olyan, mely elvetette volna a materiális erő kultuszát, ennek a népnek az esetében apák és fiaik testvéreknek hívták volna egymást és valóban, azok is lettek volna.

Az atyaság eszméje Istentől származik, s nevében és lényegében is, egyedül Istentől származhat. Ha Isten megengedte volna a paradicsomi állapot tudatának12 teljes elvesztését, akkor az emberi nem, minden intézményével együtt, még nevében is eltűnt volna.

A család, mivel Istentől ered intézményében és lényegében, minden szempontból a katolikus kultúra viszontagságaival haladt együtt; s kétségtelen, hogy az előbbi tisztasága vagy romlása minden alkalommal tévedhetetlen tünete a második tisztaságának vagy romlásának: miképpen a másodikat ért viszontagságok és zavarok története az előbbit ért viszontagságok és zavarok története.

Katolikus korokban a család célja a tökéletesedés; természetesből spirituálissá válik, a család az otthonokból átlépett a kolostorokba. Míg otthon a gyermekek tiszteletteljesen az atya és az anya lába elé borulnak, a kolostorok lakói, akik még alázatosabb és még tiszteletteljesebb gyermekek, könnyeikkel mossák egy másik és magasságosabb Atya mennyivel szentségesebb lábait, és egy másik, szeretetteljesebb Anya mennyivel szentségesebb palástját. Mikor úgy tűnik, hogy a katolikus kultúra legyőzetett, és hanyatlásba lép, a család is rögtön lehanyatlik, intézménye romlásnak indul, alkotórészei széthullanak és minden köteléke meglazul. Az apa és az anya, akiknek közös kapcsául a szeretetet tette Isten, ők pedig kettejük közös kapcsának biztosításaként szigorú szokásokat követnek; míg a torz13 , családi élet eltörli a távolságot, amit Isten gyermekek és szülők közé tett, azáltal, hogy a tisztelet összekötő kapcsát széttöri. A család akkor értéktelenné és profánná válik, és klubok és kaszinók családjává sikkad el.

A család története néhány vonal segítségével felvázolható. Az emberi család példája és modellje, a Szent család örökké jelen van annak minden tagjában. Az spirituális család, mely a Szent család után mind közül a legtökéletesebb forma, annak tagjaiban az idők végezetéig létezik; a természetes család, apa és anya közti kapcsolatként, addig, míg élnek, apa és gyermekei között, hosszú évekig. Az antikatolikus család, apa és anya közti kapcsolatként néhány évig; apa és gyermekei közt néhány hónapig; a klubok művi családja egyetlen napig; a kaszinóké egyetlen pillanatig tart. A tökéletesség mértékének kritériuma, mint megannyi más esetben, itt is a tartósság. A Szent család és a kolostorok családja közt ugyanazon arány áll fenn, mint az idő és az örökkévalóság közt; a kolostor spirituális családja, mely a legtökéletesebb, és a klubok szenzuális családja közt, mely a legtökéletlenebb, ugyanazon arány áll fenn, mint a pillanat rövidsége és a végtelen idő között.

-----------------
1 Juan Donoso Cortés: Ensayo sobre el catolicismo, el liberalismo y el socialismo: considerados en sus principios fundamentales…. Imprenta de La Publicidad, á cargo de M. Rivadeneyra. 1851.
2 ,,Mert nincs hatalom, csak az Istentől (…)”
3 ,,Általam kormányoznak a királyok, és tesznek igazságot a tisztségviselők.”
4 ministro (spanyol), in: Juan Donoso Cortés: Ensayo sobre el catolicismo, el liberalismo y el socialismo: considerados en sus principios fundamentales…. Imprenta de La Publicidad, á cargo de M. Rivadeneyra. 1851., 25.o.; minister (latin)
5 servidor (spanyol), Uo
6 bastón (spanyol), Uo. (Utalhat pásztorbotra is – a pásztorbot a szakrális hatalom, a jogarszerű bot a világi hatalom jelképe)
7 cetro (spanyol), Uo.
8 ,,Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. De a ti körötökben ne így legyen. Ha valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért.”
9 dichoso (spanyol): boldog, 26.o. A ,,boldog” kifejezés használata, mint a . „Dichosos los pobres de espíritu...” - ,,Boldogok a lélekben szegények..” esetében
10 J.-J. Rousseau: Emil, avagy a nevelésről. Papirusz Book, 233.o.
11 Tesis (spanyol), thesis (latin) – alaptétel; antítesis (spanyol), antithesis (latin) - ellentétel; síntesis (spanyol), synthesis (latin) – foglalat; soberana (spanyol), superanus (latin) – mindenek felett álló. 28-29.o.
12 Tradiciones paradísiacas (spanyol) - paradicsomi hagyományok, 30.o.
13 Sacrílega (spanyol) - szentségtörő. 31.o.

Lábjegyzetek írásában segítségemre volt Lábár Tamás

Köszönjük kedves olvasónk fordítását!

Kapcsolódó írások


Pro Hungaria Sacra

2017. május 2., kedd

Keresztjáró napok liturgiája - Balatonederics

 Keresztjáró könyörgő körmenet és Szentmise 
hazánkért, nemzetünk katolikus megújulásáért
(Balatonederics, 2017. május 22.)


Program

17.30 - Processio - Körmenet
 Gyülekező a Keresztelő Szent János Plébániatmplomban
18.30 - Missa Solemnis - Ünnepélyes Szentmise
a római rítus hagyományos formájában (missa tridenta)

Az ünnepélyes szertartásra sok szeretettel hívjuk a katolikus keresztény testvéreket!
Balatonedericsi Egyházközség, a NÉRI SZENT FÜLÖP KÖZÖSSÉG és a Pro Hungaria Sacra közösség

2017. április 27., csütörtök

Juan Donoso Cortés az áteredő bűnről és a szabadon vállalt fájdalomról

 Juan Donoso Cortés

Esszé a katolicizmusról, liberalizmusról és a szocializmusról azok fő alapelveinek tekintetében  
(1851) (részlet)1
Fordító: Szepesi Edit
Arról, hogyan változtatja Isten jóvá az áteredő bűnt és büntetést, és arról, milyen tisztító hatással bír a szabadon vállalt fájdalom


Az értelem, bár lázad minden fájdalom és átruházott bűn ellen, elfogadja, ha nem is minden háborgás nélkül, azt a fajta átruházott büntetést, mely az elkerülhetetlen szerencsétlenség nevét veszi magára. Mégis, nem okoz túl nagy nehézséget annak nyilvánvaló kimutatása, hogy ama bizonyos szerencsétlenség nem válhatott volna áldássá másképp, csakis fájdalom árán; amelyből az is egyértelműen következik, hogy végső eredménye szempontjából a racionalista magyarázat kevésbé elfogadható, mint a dogmatikai.

Amennyiben mostani romlottságunkat úgy tekintjük, mint eredeti megromlásunk2 fizikai és szükségképpen bekövetkező hatását, és úgy, hogy ez a hatás addig tart, míg az oka, világossá válik, hogy ha nincs lehetőség az ok megszüntetésére, nincs mit tenni hatásának elkerülése érdekében sem. Az eredeti bűn, amennyiben mostani romlottságunk oka, egyúttal bevégeztetett tény is, akkor jelen romlott állapotunk olyan visszavonhatatlan tény, mely örökké tartó szerencsétlenségre ítél bennünket.

Más részről figyelembe kell venni, hogy a romlottság és a romlatlanság tulajdonságai nem egyesülhetnek ugyanabban a dologban, ebből következően a racionalista magyarázat alapján Isten és ember egyesülése semmiképp sem lehetséges, nem csupán a jelenben, hanem az eljövendőben sem. Amennyiben az emberi romlottság eltörölhetetlen és állandó, Isten pedig mindörökké romlás nélkül való, Isten romolhatatlansága és az ember állandó romlottsága közt lebírhatatlan taszítás3 és abszolút ellentmondás áll fenn. Az ember Istentől elszakított állapota tehát, e rendszer szerint a végtelen időkig tart.

Ily módon nem tudok meggyőződni az ember megváltása felől; mert e rendszerből logikusan épp a megváltás lehetetlensége következik. Az emberi balsorsból nincsen szabadulás, hacsak annyiban nem, hogy ezt a büntetést a bűn következményeként gondoljuk el. Ha a bűnt eltussolják, a büntetést is; ha eltussolják a bűnt és a büntetést, akkor balsorsunkat nem lehet jóvá tenni.

E rendszer szerint az ember szabad akaratát nem lehet megmagyarázni: ha az ember Istentől való szükségszerű elszakítottságba születik, abban él és hal, mire utal, és mi az ember szabad akarata?

Amennyiben a bűn és a büntetés nem ered át4 a megváltás és az emberi szabadság dogmája és velük együtt az összes többi a porba hullik; ha az ember nem szabad, nem ő a föld ura; ha nem ő a föld ura, akkor a föld és Isten nem az emberen keresztül kapcsolódik össze; és ha nem az emberen keresztül kapcsolódik Istenhez, akkor semmilyen módon nem kapcsolódik. Ha az ember nem szabad, akkor Istentől nem csupán egy bizonyos módon szakadt el, hogy aztán más formában visszatérhessen hozzá: elszakítottsága abszolút. Isten nem érheti el, sem jóságával, sem igazságosságával, sem pedig irgalmával. A teremtés összhangja semmivé enyészik, kötelékei megszakadnak, a dolgokban a káosz lesz úrrá, és minden dolog a káoszban lesz. Ez Istent illetően azt jelenti, hogy megszűnik katolikus (egyetemes), vagyis az élő Isten lenni; Isten a mennyei magasságban, teremtményei alant, teremtményei pedig nem foglalkoznak Istennel, és Isten sem foglalkozik teremtményeivel.

Semmi más nem tükrözi ragyogóbban a katolikus dogmákban rejlő  isteni összhangot, mint az a csodálatra méltó kapcsolódás, amely mindegyiket egybefűzi, és amely olyan bensőséges is, hogy az emberi elme nem tud nagyobbat feltételezni, és azzal a rettentő választással szembesül, hogy vagy egyszerre fogadja el őket, vagy együtt utasítja el mind. Mindez azt jelenti, hogy a dogmák nem különféle igazságokat tartalmaznak, hanem egy azon igazságot, s a dogmák száma tökéletesen megegyezik ennek nézőpontjaival.

Továbbá nem merítettük még ki azon szükségszerű és sajnálatos következmények felsorolását, amik az ember balsorú bukásából adódnak, ha a büntetést teljes absztrakcióként értjük. Ha balsorsa egy azon időben nem maga büntetés is, ha csupán egy ok elkerülhetetlen okozata, akkor nem lehet megmagyarázni, hogy miért maradt fenn az a kevés, amit Ádám megőrzött, illetve mi továbbviszünk eredeti állapotunkból; és méltók vagyunk arra, hogy észrevegyük - annak ellenére, hogy első ránézésre nem így tűnik - , hogy nem az isteni igazságszolgáltatást, hanem ellenkezőleg, Isten irgalma az, amit legfényesebben tükröz amaz
fenséges ítélet, mely a bűnbeesést azonnal követte. Ha Isten ítéletével nem lépett volna közbe e szörnyű katasztrófa során; ha látván az önmagától elszakított embert, hátat fordított volna neki, visszavonulván nyugalmába; vagy ítélet helyett átadta volna szabadon választott tőle és önmagától való elszakadása elkerülhetetlen következményeinek, akkor az ember bukása jóvátehetetlen lett volna, és kárhozata biztos. Azért, hogy bukására gyógyírt nyújtson, valamely módon Istennek kellett közelíteni az ember felé, s még ha tökéletlenül is, de irgalmas köteléke által újra egyesüljön vele. A büntetés lett új egyesítő kötelékké Teremtő és teremtettje közt, melyben titokzatosan van jelen irgalom és igazságosság együtt: az irgalom mint kötelék, az igazságosság büntetés formájában.

Ha a szenvedés és a fájdalom fogalmából eltávolítjuk a büntetését, azzal nem csupán Teremtő és teremtettje kapcsolatát szüntetjük meg, hanem tisztító és engesztelő tulajdonságaitól is megfosztjuk őket. Amennyiben a fájdalom nem büntetés, akkor abszolút rossz, a jó legkisebb nyoma nélkül; amennyiben büntetés, amely gyökeréből eredően, vagyis a bűn szempontjából ugyan rossz, de nagy jótétemény is egyben a bűnösök megtisztulása szempontjából.A bűn egyetemes volta a megtisztulás egyetemességének szükségszerű oka, mely egyetemesség ugyanakkor megköveteli az egyetemes fájdalmat is, melynek titokzatos vizében megtisztulhat az egész emberi nem. Ezáltal van magyarázatunk minden egyes megszületett ember szenvedésére, mely születésétől haláláig vele van. A fájdalom elválaszthatatlanul végigkíséri mindannyiunk útját e siralomvölgyben5, amit zokogásunk és panaszhangunk tölt meg, s könnyeink áztatnak. Minden egyes ember egy fájdalommal teli teremtmény, és minden, ami nem fájdalom, idegen számára; ha a múltra függeszti tekintetét, annak szertefoszlása nyomasztja; ha a jelenre, akkor azért szorong, mert jobbnak látja a múltat; ha pedig az eljövendőre, annak rejtélyes és homályos mivolta nyugtalanítja.  Szűkös horizontja okán a múltat, a jelent és a jövendőt olyképp észleli, mintha minden volna, és ez a minden, semmi: a múlt már elmúlt, a jelen most van múlóban, a jövő pedig még nem létezik. A szűkölködő a kimerültségtől, a jóllakott a bőségtől, a hatalmas a gőg miatt, a semmittevő az unalomtól, az alacsonyabb rangú az irigységtől, a magasabb rangú a saját közönyétől szenved. A népeket ösztökélő konkvisztádort fúriák ösztökélik, s nem másért gázol át a többin, mert önmaga elől fut. A fiatalok húsát a bujaság szemérmetlen heve emészti; a férfit a becsvágy ragadja ki kezeiből,  mely lángok más nemével perzseli és másféle máglyára veti; mikor a bujaságnak már nem kell és a becsvágy is elhagyja, a fösvénység veszi birtokába; s azt a hamis életet kínálja számára, melyet álmatlanságnak hív; a fukar öregember azért él, mert nem alszik: élete nem más, mint az alvás hiánya.

Beutazhatjuk a földet keresztben és hosszában, hátrafordíthatjuk és előre szegezhetjük tekintetünket, átszelhetünk teret és időt, az emberi domíniumban nem látunk mást, mint amiről itt beszéltünk: kiapadhatatlan fájdalmat és abba nem maradó keserveket. Épp ezen fájdalmat fogadhatjuk el önként, ez pedig minden nagyság mértéke, mert nincs nagyság áldozathozatal nélkül, az áldozathozatal pedig nem más, mint az önként vállalt fájdalom. Akiket a világ hősöknek nevez, éppen azok, akiket átdöfvén a fájdalom tőre, önkéntesen elfogadták a fájdalmat és a késszúrást. Akiket az Egyház szenteknek nevez, azok, akik minden lelki és testi fájdalmat együttesen fogadtak el. Szentek azok, akik a fösvénység szorításában utasították el a világ minden kincsét, szentek azok, akik mohóságtól kísértve maradtak mértékletesek, akik a bujaság hevében szentként vállalták a küzdelmeket, és szennyes gondolatokkal harcba lépve maradtak tiszták, akik oly magasságba emelkedtek az alázat által, hogy legyőzték gőgösségüket, akiket mások jóléte elkeserített, és úgy erősítették meg magukat, hogy szent derűbe fordították alantas kesergésüket; akik midőn a földre dobták minden becsvágyukat, az égig emelkedtek; akik restségüket szorgalommá formálták; azok, akiket ledöntöttek a terhek, elbocsátó levelet nyújtottak a bajoknak, s nemes erőfeszítéssel keltek a lélek örömére; akik önmagukba szerelmesen utasították el az önszeretetet mások javára, és adták át életüket értük hősies bőkezűséggel, és egészen elégő áldozatként6.

Az emberiség mindig is egyöntetű volt annak tekintetében, hogy a szenvedésben megszentelt erényt látott. Ez az oka annak, hogy minden időkben, minden tájakon, bármely nép tagjaként tisztelettel övezte a nagy formátumú balsorsot. Oidipusz király balsorsának beteljesedése napján nagyobb volt, mint dicsősége teljében; a világ nem ismerné nevét, ha az isteni harag nem dönti le trónjáról. Az a melankolikus szépség, amit Germanicus7 fiziognómiája tükröz, abból a csapásból származik, melyet élete tavaszán szenvedett el, és abból a szép halálból, amit a szeretett szülőföldtől távol halt, de Róma egész atmoszférájából is. Marius8, aki hatalomra jutása idején nem más, mint egy kíméletlen ember, fenségessé akkor lesz, mikor a mocsarakba veti magát azelőtt büszke hegyfokáról.9 Mithridátész nagyobbnak tűnik fel előttünk, mint Pompeius, Hannibál nagyobbnak, mint Scipio. Az ember, anélkül, hogy tudná az okát, mindig a legyőzött oldala felé hajlik: a balsorsot szebbnek látja,
mint a győzelmet. Szókratész kevésbé nagy élete miatt, mint a halál miatt, amire szánták; halhatatlansága nem abból származik, hogy megmutatta, hogyan kell élni, hanem hogy megmutatta, hogyan kell hősi halált halni: kevésbé kötelezte el magát a filozófiának, mint a bürökpohárnak. Az egész emberiség felháborodását kiváltotta volna, ha Róma megengedte volna Caesarnak, hogy úgy haljon, mint más emberek: dicsősége épp akkora volt, hogy méltóvá kellett tennie a balsors koronájára. Ágyban, csendesen meghalni a legfőbb hatalom birtokában Cromwellnek épphogy megadatott. Napóleonnak másképp kellett halnia: akkor halt meg, mikor legyőzték Waterloonál: Európa száműzte, és Isten faragott neki síremléket az idők kezdete óta, amelybe végül tették; egy széles gödör választotta el a világtól, melybe fektették, s elfért e gödörben az Óceán is.

A fájdalom bizonyos értelemben egyenlővé tesz minden szenvedőt, ami azt jelenti, hogy minden embert egyenlővé tesz, mert mindenki szenved: az öröm elválaszt, a szenvedésben testvéri szálak egyesítenek bennünket. A fájdalom elveszi belőlünk a feleslegest, és azt nyújtja, ami hiányzik belőlünk, tökéletes egyensúlyba hozva ily módon az embert: a gőgös nem szenved anélkül, hogy gőgjéből ne veszítene valamennyit, sem a becsvágyó anélkül, hogy ne veszítene valamennyit becsvágyából, sem a kolerikus természet anélkül, hogy ne veszítene valamit ingerlékenységéből, sem a buja anélkül, hogy ne veszítene valamit bujaságából. A fájdalom nagysága abban áll, hogy csillapítja a szenvedélyek viharát; ugyanakkor megszabadít attól, ami kárunkat okozza, és azt teszi hozzánk, ami megnemesít: a keményszívű ha szenved, elkezd együttérzővé válni, a fennhéjázó alázatossá, a kéjsóvár tisztábbá. Az erőszakos lecsillapodik, a gyenge megerősödik. A fájdalmak nagy kohójából kilépve senki sem lesz rosszabbá, mint ahogyan belépett oda; a legtöbben azelőtt ismeretlen erényekkel felékezve lépnek ki:  az istentelen hívőként, a fösvény koldusként, a keményszívű irgalmasan lép elő, aki sosem sírt, a könnyek adományát kapja. A fájdalom mindig hordoz valamennyit erőből, bátorságból és mélységből, melyek minden hősiesség és nagyság eredői; aki érezte már titokzatos érintését, növekedésnek indult: a fiúcska fájdalom árán jut ifjúkori életerejéhez, az ifjú a férfikor érettségéhez és komolyságához, a férfi szilárd hősiességhez, a hős a szentek szentségéhez.

Aki azonban az élvezet kedvéért elutasítja a fájdalmat, abban a pillanatban gyors és folytonos hanyatlásnak indul. A szentség csúcsairól a bűn szakadékába, a dicsőségből az hitványságba zuhan. Hősiessége gyengeségbe csap: a megadás szokásává válik, és a törekvést még emlékeiből is kitörli; az elbukás szokásává válik, és még azt is elfelejti, hogyan kell felkelni. A gyönyör kiöli élet- és lelkierejét, izmai elvesztik minden rugalmasságukat és tónusukat. A gyönyörben van valami, ami megront, enervál, és néma, jelentéktelen halált hoz. Jaj annak, aki nem áll ellen édes és álnok szirén énekének! Jaj annak, aki nem hőköl meg, és nem menekül fejét vesztve, mikor az illatos virágokkal csalogatja, aki nem menekül, még mielőtt önuralmát vesztené, és abba a halálközeli ájultságba zuhanna, amely az érzékek felé virágainak zamatát és illatának páráját közvetíti!

Ha ez megtörténik, vagy nyomorúságos módon összeroskad, vagy teljes mértékben átalakul: a kisfiú sosem lesz ifjúvá, az ifjú haja őszbe kezd fordulni, az öregember gyors hanyatlásnak indul. Az ember úgy veszti ott akaraterejét, elméje ragyogását, mintha kifosztották volna, épp úgy, ahogy a nagy dolgok iránt való érzékét is. Cinikus egoistává és bizarr módon könyörtelenné válik, úgy érzi, vérét megnevezhetetlen szenvedélyek hevítik: ha alacsony sorba jut, az igazságszolgáltatás és a hóhér kezére kerül; ha kiemelkedő pozícióba, mindenki összeborzad a rémülettől, ahogy kiengedi kezéből mohó étvágya és zabolátlan ösztönei gyeplőjét. Ha Isten a népeket büntetni akarja vétkei miatt, kéj hajhászó emberek lábaihoz láncolja őket. Mikorra érzékeiket eltompítja a gyönyör ópiuma, semmi más nem képes kirántani őket ostoba zsibbadtságukból, mint a vér szaga.
Egyszerre voltak kéjencek és elpuhultak ama hevült tekintetű szörnyetegek, akiknek, mint császároknak szalutáltak a Római Birodalom praetoriánusai. Franciország egy időben tette imádat tárgyává a prostitúciót és halált: a prostitúciót templomaiban és oltárain, a halált a köztereken és a vérpadon.

Van tehát valami kártékony és romboló a gyönyörben, a fájdalomban pedig valami isteni és megtisztító hatású. Ám ne gondoljuk azt, hogy a két dolog, mivel egymással ellentétben állnak, nem járnak bizonyos értelemben együtt; mert ha valaki szabadon fogadja el a fájdalmat, bizonyos fajta megerősítő és felemelő spirituális örömöt is átél ezáltal, épp úgy, amint az az ember, aki a gyönyörök kezére adja magát, a kimerülés és lehangoltság fájdalmát éli meg. A fájdalom az az univerzális gyötrelem, melynek a bűn okán mindnyájan alá vagyunk vetve; bármerre fordítja tekintetét és bármerre indul az ember, úgy áll szüntelenül útjában a fájdalom, mint egy néma és melankolikus szobor. Van valami közös a fájdalomban és az Istenségben, mely körbevesz minket. A fájdalomhoz érkezünk akkor is, ha annak középpontja felé sodródunk, és akkor is, ha a kifelé menekülnénk belőle; a fájdalomtól futni és felé vonzódni annyi, mint Isten felé futni és hozzá vonzódni, aki felé minden léptünkben közeledünk, és vonzódunk minden vonzalmunkkal. A kettő között az a különbség, hogy némely fájdalmak által a jóságos és kegyes Isten felé haladunk, mások által az igazságos és haragvó Isten irányába, míg vannak fájdalmak, melyek által a megbocsátó és irgalmas Istenhez közeledünk. Ha vétkezünk, ahhoz a fájdalomhoz közeledünk, melynek neve büntetés, a lemondás és áldozathozatal által pedig a gyógyító fájdalom felé. Milyen őrületes Ádám utódainak tette, akik, mert nem menekülhetnek a fájdalom elől, az elől futnak, ami gyógyírt nyújt, és abba a verembe zuhannak, melynek neve büntetés!

Milyen csodálatos Isten, ahogy terveiben megnyilvánul, és milyen bámulatra méltó Isten kezének munkálkodása, ahogy a rosszat jóvá teszi, renddé a felfordulást, harmóniává a disszonanciát! Az emberi szabadságból ered a bűn disszonanciája, a bűnből az emberi faj lezüllése, az ember lezülléséből pedig a fájdalom, s a fájdalom ugyanakkor balsors a romlott, és büntetés a vétkező emberi nem számára: amíg balsorsnak tekintjük, elkerülhetetlen, amint büntetésnek, a tőle való megváltás is lehetővé válik; és mivel Isten kegyelme a megváltásban nyilvánul meg, a büntetésben is Isten kegyelme nyilvánul meg. Isten igazságosságának leghatalmasabb megmutatkozása egyúttal az irgalom leghatalmasabb aktusa. Ezáltal képes az ember, Isten segítségével, önmaga fölé emelkedni, önként fogadva el a fájdalmat, mely magasztos megadás azonnal páratlan erénnyé, vagyis gyógyírré alakítja a szenvedést. Ezen doktrína tagadása ad alapot annak az erkölcsi zűrzavarnak, melyet a bűn vetett el az emberiség tagjaiban, mely szükségképpen Isten bizonyos elemi tulajdonságainak, és az emberi szabadság teljes tagadásához vezet.

Ha ez a kérdés, ebből a szempontból tekintve, a teremtés rendjére általában vonatkozik, ugyanolyan módon, és ugyanazon okokból kifolyólag, mint az emberi és angyali bűnbeesés kérdése, akkor, jóval szigorúbb szempontok alapján, közvetlen módon és alapvetően vonatkoztatható az emberi faj rendjére, melyet Isten hozott létre, és az emberi természet különböző elemeiben nyilvánul meg. A fájdalom önkéntes elfogadása nem más okból nagy csodák előidézője, mint hogy azt a csodálatra méltó erényt foglalja magába, hogy radikálisan képes megváltoztatni lényünk erejének egyensúlyát. Általa megtörik a test lázadása, mely ismét aláveti magát az akarat parancsának; általa legyőzetik az akarat, mely ismét az értelem igájába hajtja fejét; a fájdalom önkéntes elfogadása fojtja el az értelem lázadását, mely megadja magát a kötelességek felsőbbségének; s kötelessége teljesítése által tér meg az ember Isten imádására, s a Neki való engedelmességre, melytől a bűn választotta el. Mindezen csodákat az az ember teljesíti be, aki heroikus és nemes szenvedéllyel fordul önmaga ellen, és azért vesz erőt testén, hogy alávesse magát akaratának, akaratán azért, hogy alávesse magát értelmének, értelmének végül azért, hogy az Istenben és Isten által működhessen, és Istennel egyesüljön a kötelességek kapcsa által.

Nem e helyen részletezzük, melyek a feltételei, és milyen dolgok lehetnek az emberi akarat segítségére ahhoz, hogy ilyen természetfeletti magasságokba emelkedjen. Most az a célunk, hogy kimutassuk azt a nyilvánvaló tényt, hogy az akarat eme felemelkedése nélkül, mely a fájdalom önkéntes elfogadásában nyilvánul meg, nem lehet helyreállítani azt a felsőbb harmóniát és csodálatos rendet, melyet Isten ültetett el az emberben és annak minden képességében.


-----------------
1 Juan Donoso Cortés: Ensayo sobre el catolicismo, el liberalismo y el socialismo: considerados en sus principios fundamentales…. Imprenta de La Publicidad, á cargo de M. Rivadeneyra. 1851.
2 Eredeti bűn
3 Repugnancia – undor. 265.o.4 Transmisión  – áteredés, közvetítés. 267.o.
5 Valle oscuro  – sötét völgy. 269. o.
6 holocáusto. 271. o.
7 Germanicus Iulius Caesar, Kr.e. 15 – 19.
8 Caius Marius, Kr.e. 157 – Kr.e. 86.
9 Mariust menekülése közben a Liri mocsarai között tették ki kereskedőhajók.

Köszönjük kedves olvasónk fordítását!
Pro Hungaria Sacra

2017. április 25., kedd

Miért a fehér az ellenforradalom színe?

Elter Tamás írása

A történelmi közbeszédben a forradalmakkal szemben kibontakozó ellenrevolúciót tradicionálisan a fehér színnel társítják. Az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom leverésére szervezkedő cári katonai csoportokat fehérekként is szokás emlegetni csakúgy, mint például az 1919-es magyar Tanácsköztársaság bukása utáni tisztogatást fehérterrorként aposztrofálni. A fehér szín és az ellenforradalmak kapcsolata egészen a francia forradalom koráig nyúlik vissza.

Rémuralommá válik a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje


Az 1789-es francia forradalomra legtöbben mint a felvilágosodás kiteljesedésére és a modern polgári progresszió előfutárára tekintenek. A forradalom polgári alapértékeket megfogalmazó és törvénybe iktató első szakaszát azonban hamarosan felváltotta a minden hagyományos értéket megtagadó, irracionális és véresen kegyetlen diktatúra.

Az Európa történelmét hosszú időre meghatározó eseménysorozat ideológiai alapját a felvilágosodás gondolkodói, Voltaire, Rousseau, Montesquieu és mások szabadság-, illetve társadalomeszméi, továbbá az 1789. augusztus 4-én, a „csodák éjszakáján" elfogadott Emberi és polgári alapjogok nyilatkozatában megfogalmazott „szabadság, egyenlőség, testvériség" (Liberté, Égalité, Fraternité) hármas jelszava alkotta.

Azonban sem az abszolút királyi hatalmat negligáló 1791-es alkotmány elfogadásával, sem pedig a monarchia eltörlésével, valamint a köztársasági államrend kikiáltásával nem nyugodtak meg a kedélyek: a forradalom egyre radikálisabb irányt vett.

1792. augusztus 10-én, miután a fellázított csőcselék megostromolta a Tuileriákat, és a királyi palotát védő svájci gárdistákat lemészárolta, a nemzetgyűlésbe menekülő XVI. Lajos királyt a párizsi városi tanács, illetve a tömeg nyomására letartóztatták, majd börtönbe csukták.

Nemzetközi konfliktussá dagad a radikalizálódó forradalom

A nemzetgyűlés – amelyből kiszorították a mérsékelteket – átalakult nemzeti konventté, ebben már csak a
radikálisok, a girondisták és a még náluk is szélsőségesebb jakobinusok gyakorolhatták a hatalmat.

A radikálisok kíméletlen harcot hirdettek a nemességgel, a papsággal és a nézeteiket elvetőkkel szemben. 1792-ben felszámolták a szerzetesrendeket, bezárták a Sorbonne hittudományi karát, a papokat deportálták, és meghirdették a „forradalom ellenségeinek" megsemmisítését. A konvent még 1792-ben hadat üzent a Habsburg Birodalomnak, ezzel a francia forradalom nemzetközi konfliktussá szélesedett. XVI. Lajost, mint a „nép ellenségét", látványos koncepciós perbe fogták, halálra ítélték, majd 1793. január 21-én nyilvánosan kivégezték.

A forradalom katonai sikereinek hatására 1793-ban az európai erőegyensúly megbomlásától tartó Anglia franciaellenes koalíciót hozott tető alá az összes jelentős európai hatalom részvételével. A koalíciós erőktől elszenvedett sorozatos vereségek, illetve a veszteségek miatt a konvent országos kényszersorozást hirdetett.

Vendée tartományban az erőszakos sorozás volt az utolsó csepp a pohárban; a girondisták, illetve a jakobinusok rémuralmától szenvedő néptömeg fellázadt, és elnyomói ellen fordult.

Fehér zászlót bont a lázadó Vendée

A lázadó parasztság arra kérte a Párizstól távoli tartományba visszahúzódott royalista nemeseket, hogy álljanak az élükre, és szervezzék meg a katonai ellenállást a konvent várható bosszúhadjáratával szemben. Henri de La Rochejaquelein gróf, valamint Francois Anthanase Charette de la Contrie, Jacques Cathelineau és Charles-Melchior Artus de Bonchamps vállalták is a felkérést, és a felkelők élére álltak.

A konvent ellen lázadó csapatok a tisztaságot jelképező fehér színű zászlót bontottak: ezzel a fehér vált az ellenforradalom hivatalos színévé. A vendée-i felkelés kitörése óta szokás minden ellenrevolúciót fehérnek nevezni. A „kékek", vagyis a forradalmat képviselő konvent 45 ezer fős hadsereget küldött Vendée-ba, a veszélyes felkelés leverésére.

A jelentős túlerőben lévő köztársaságpárti haderővel szemben a kevés királyhű katonának, illetve a kiképzetlen, katonai tapasztalatokat nélkülöző paraszti mezei hadaknak nem sok esélye volt, ennek ellenére halált megvető bátorsággal küzdöttek a gyűlölt kékek ellen.

A Katolikus Hadsereg a csapások súlya alatt rövidesen felmorzsolódott, ám a szétszéledt és a környék terepviszonyait kiválóan ismerő parasztok tovább folytatták az ellenállást. A „bocage" (a vidéket jellemző magas és nehezen áthatolható sövények rendszere, a szerk.) fedezékéből rendszeres rajtaütéseket indítottak a portyázó kékek ellen. A sövények rejtekén megbúvó gerillák huhogással jelezték egymásnak az ellenség felbukkanását, ezért is nevezték el őket huhogóknak.

Fürdőmulatság és köztársasági esküvő jakobinus módra

A felkelés leverése utáni bosszú iszonyatos volt. A köztársasági büntetőexpedíció parancsnoka, Turreau Ma jelenthetjük, hogy Vendée nem létezik többé. Mély csend borul a lázadók földjére."
tábornok 1794 tavaszán az alábbi jelentést küldte Párizsba: „

A köztársaságiak szisztematikus irtó hadjáratot folytattak a vendée-i falvak lakossága ellen, senkinek sem kegyelmeztek, nőket, csecsemőket és aggastyánokat egyaránt kardélre hánytak.

A nantes-i csecsemőket, mivel túl kicsik voltak, nem lefejezték, hanem kettévágták a guillotine-nal, több száz, életéért könyörgő gyermeket pedig agyonvertek a forradalom vérgőzös katonái, akik a felkelőket szellemileg visszamaradott vadembereknek tartották, mert fellázadtak a forradalom „nemes eszméi" ellen.

A forradalmárok a guillotine és puskatus mellett más, „találékonyabb" kivégzési módot is kieszeltek, ilyen volt például a cinikusan „fürdőmulatságnak" vagy „köztársasági esküvőnek" nevezett halálnem. Meztelenre vetkőztetett férfiakat és nőket kötöztek össze párosával, majd vízbe fojtották őket.

1794-ben azonban a forradalom is felfalta saját vezetőit, a fanatikus Robespierre-t, a szadista Saint-Justöt és a sötét lelkű Marat-t (őt már korábban) utolérte a végzet. A forradalmi zűrzavarnak csak Bonaparte Napóleon 1799. novemberi államcsínye vetett véget.

A forradalmi időszak vérengzésének százezerszámra estek áldozatul az ártatlan emberek, akiknek csak annyi vétkük volt, hogy „gyanúsnak" minősültek a rendszer szemében. Ahogyan Nicolás Gómez Dávila kolumbiai író és konzervatív gondolkodó megfogalmazta: "A francia forradalom a legjobb érv az ancien régime mellett."

[origo]

2017. március 13., hétfő

Kaposvár - Filmvetítés és kerekasztal-beszélgetés


​ A SZENT KORONA ÉS KORONÁZÁSI KINCSEINK NYOMÁBAN
c. film vetítése a kaposvári Szivárvány Kultúrpalotában

​​A vetítést követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
  • Bárány Krisztián, A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában c. film forgatókönyvírója-rendezője, a FilmLab ügyvezetője
  • Katona Csaba, történész, az MTA BTK TTI tudományos munkatársa
  • ​Lábár Tamás​, a Pro Hungaria Sacra klerikusi testületének tagja
Helyszín: Szivárvány Kultúrpalota (Kaposvár, Noszlopy G. u. 5-7.)
Időpont: 17.00 óra
A belépés díjtalan

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

PHS

2017. március 10., péntek

Pro Hungaria Sacra Szabadegyetem - Pécs

Pro Hungaria Sacra Szabadegyetem
(Pécs, 2017. március 17.)

Nagyböjt a liturgiában 
Előadást tart Ft. Simon Gábor városlődi plébános, a Pro Hungaria Sacra klerikusi testületének tagja

Helyszín: Pécs, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma (Széchenyi tér 11.)
Időpont: 18.00 óra

Szentmise a római rítus hagyományos formájában
A Szentmisét bemutatja​: ​ Ft. Simon Gábor lovagrendi káplán​
Helyszín: Urunk Színeváltozása (Lyceum) templom (Király u. 44.)
Időpont: 19.30 óra

Minden kedves Érdeklődőt szeretettel várunk!

PHS

Gyümölcsoltó Boldogasszony Liturgiája - Városlőd


Program

17.00 - ünnepélyes Szentmise Missa Solemnis
 majd a mise végeztével az édesanyák megáldása
a szentmisét celebrálja: rev. Östör Dániel, sümegcsehi plébános
diakónusi és szubdiakónusi szolgálatot ellátja: rev. Aradi László, -bakonyszombathelyi- és
rev. Cséry Gergő, -nemesgulácsi- plébánosok

A Szentmise zenei szolgálatát a veszprémi ORLANDO ÉNEKEGYÜTTES látja el,
vezényel: Vikman Pál, közreműködnek továbbá:
Horváthné Dr. Csomó Orsolya DLA egyházzeneművész
Major László orgonista, és a Városlődi Templomi Énekkar

Az ünnepélyes szertartásra sok szeretettel hívjuk a katolikus keresztény testvéreket!
Városlődi Egyházközség, a NÉRI SZENT FÜLÖP KÖZÖSSÉG és a Pro Hungaria Sacra közösség

2017. február 10., péntek

Pro Hungaria Sacra Szabadegyetem - Pécs

Pro Hungaria Sacra Szabadegyetem
(Pécs, 2017. február 17.)

​Bűnbánat a liturgiában 
Előadást tart Ft. Aradi László bakonyszombathelyi plébános, a Pro Hungaria Sacra klerikusi testületének tagja

Helyszín: Pécs, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma (Széchenyi tér 11.)
Időpont: 18.00 óra

Szentmise a római rítus hagyományos formájában
A Szentmisét bemutatja​: ​ Ft. Aradi László lovagrendi káplán​
Helyszín: Urunk Színeváltozása (Lyceum) templom (Király u. 44.)
Időpont: 19.30 óra

Minden kedves Érdeklődőt szeretettel várunk!

2017. február 4., szombat

Brazíliában romba dől a katolicizmus

Fekete-Varga Réka fordítása

Brazíliában romba dől a katolicizmus. Két évvel ezelőtt egy (a püspökök által felkért) vállalati szakember azt mondta, hogy a Tradíció volt a legjobb „marketing” az Egyház számára. Megváltoztatni (rossz irányba) tragikus hiba volt.

Ezekben a napokban lehangoló hírek, hogy hivatalos megerősítést nyertek a brazil katolikusokra vonatkozó katasztrofális statisztikák.

Tosatti blog-ját olvassuk, ahol a Datafolha felmérése szerint:
„…a magukat katolikusnak valló felnőttek száma a 2014-es 60%-ról 2016 decemberében 50%-ra csökkent. 2012-ben a magukat katolikusnak vallók száma 64,6 % volt. Ez azt jelenti, hogy 2 év alatt körülbelül 9 millió hívő döntött úgy, hogy elhagyja az Egyházat. Ez egy kétségtelenül lehangoló adat, annál is inkább, ha belegondolunk, hogy a történelem során először, Szent Péter székében egy olyan Pápa ül, aki a latin-amerikai kontinensről származik."

És az utóbbi 30 évben a katolikusok száma 35%-kal csökkent.

Ezek a számadatok azonban nem kell, hogy döbbenetet keltsenek, hallva a Brazil püspöki kar konferenciáján elhangzó buta nyilatkozatokat:
„A Brazil Püspöki Konferencia titkára, dom Ulrich Steiner, a La Folha di San Paolo-nak kijelentette, hogy azoknak a személyeknek a száma, akik készek harcolni az igazságért, fontosabb, mint a katolikusok százalékos aránya.” (Tosatti)

És ezen mi még megdöbbenünk?

„A II. Vatikáni Zsinat kinyitotta a templomokat… és az emberek kimentek!”

Látva a hívők számának csökkenését az utóbbi évtizedekben, 2 évvel ezelőtt a kedves brazil püspökatyák megpróbálták orvosolni a problémát, szerződtetve a legjobb vállalati marketing szakembert, hogy találjanak egy új, egy vonzóbb egyházi trendet, amely jobban vonzza a fiatalokat és a hívőket.

A püspökökkel tartott találkozón, amely során a marketing gurunak fel kellett volna fednie a titkot a megoldásra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne újra megtölteni a brazil templomokat, a főpapok döbbenten és leforrázva álltak. Dr. Periscinoto (így hívják a szakértőt), azt mondta, hogy az Egyháznak már volt egy nagyon jó, évszázadok óta kipróbált marketing-je: a tradíció! A tradíció, a maga logoival, jelképeivel, öltözékeivel, szlogenjeivel, harangozásaival, nyelvével és hatékonyan működő reklámkampányával. Azt mondta a kétkedő püspököknek, hogy amióta – a II. Vatikáni Zsinatot követően – az egyház elhatározta, hogy elhagy mindent, ami a „termék” sajátossága volt, kezdte elveszíteni a „fogyasztóit”. (A Periscinoto által használt szakkifejezések akaratlagosan világiak, laikusak, mivel az általa készített tanulmány teljesen szocio-antropológiai, mert pontosan a marketing eszközeivel vizsgál, ahogy ő maga mondta.)

Ilyen tanulmányokat a püspökök nyilvánvalóan nem folytattak, sőt… és most az elkeresztényietlenedés ezen szintjein állunk, ahogy Tosatti beszámolt róla. Szerettem volna látni a Brazil Püspöki Konferencia gazdasági vezetőjének arcát, aki miután meghallgatta a marketing szakember felsorolását a harangokról, a reverendákról, a keresztekről, a körmenetekről, a latin nyelvről és a litániákról, mint a hívők visszaszerzésének nyerő eszközeiről, a tiszteletdíjat is kénytelen volt számára kifizetni.

Újra leközöljük annak a cikknek a szövegét, amelyet 1 évvel ezelőtt publikáltunk, amely Periscinoto-nak a brazil püspökök számára készített marketing beszámolóját taglalja, a tradició jelentőségét illetően.

Roberto

Itt megtekinthető portugál nyelven a Brazil Püspöki Karnak készített jelentés: „A Jgreja e a propaganda” (Az Egyház és a marketing), a Criativa Marketing-ből (2010.05.23).
*
Az Egyház „marketingje” évszázadok óta működött. Megváltoztatni azt (rosszabbra), tragikus hiba volt. 
Az egyház és marketing, a tradíció győz 
a II. Vatikáni Zsinatból 
2015.04.13.

(Forrás: www.atfp.it , Julio Lorendo)

Kevés ország szenvedte meg annyira a II. Vatikáni-zsinatot követő válságot, mint Brazília, ahol a katolikusok száma 35%-kal csökkent az utóbbi 30 évben. Néhány évvel ezelőtt, a hívők súlyos elvesztése miatt aggódva, a brazil püspökök az ALMAP marketing vállalathoz fordultak, amely elnöke Alex Periscinoto, aki Brazíliában a „legjobb marketing manager” címet kapta. A Brazil Püspökök Nemzetközi Konferenciája végrehajtó testületének tagjai tanácsot vártak Periscinoto-tól arra vonatkozóan, hogy miként fogjanak hozzá az Egyház pásztori munkájának javításához, jobb arculatot kínálva az Egyház intézményének, azzal a céllal, hogy megállítsák a hívők számának súlyos elvesztését, akiknek a java, az evangéliumi gyülekezetekhez vándorol.

Az eredmény meglepő volt. Periscinoto ismertette tanulmányának eredményeit kétszáz, a lélekpásztori hivatáshoz kötődő püspök és pap előtt. Azt mondani, hogy a marketing szakértő előadása sokkolta őket, enyhe kifejezés. Talán azt várták, hogy Periscinoto majd azt javasolja, hogy fessék a templomokat élénk színűre, vezessék be a pop zenét, a mai kor igényeinek megfelelő liturgiát és így tovább. Ehelyett azonban…

„A világtörténelem első marketing eszköze a harang volt - kezdte beszédét Periscinoto - és ez volt a legjobb. Amikor a harang megszólalt, nemcsak a lakosság 90%-ához jutott el, de a személyes viselkedésüket is megváltoztatta. Aztán Önök kitaláltak egy eszközt, ami még mindig használatban van a kereskedelmi marketingben. Úgy hívják: display. A display egy olyasvalami, amit arra használunk, hogy valamit a közönség számára nyomatékosabban, nagyobb erővel ajánljunk. Amikor valamennyi ház alacsonyra épült, Önök hatszor olyan magas templomokat építettek tornyokkal és haranglábakkal. Ez lehetővé tette, hogy a templomokra azonnal ráismerjenek: íme a templom!

Aztán Önök feltalálták a történelem első logo-ját. A logo egy olyan szimbólum, amely haszálata a márkát azonnal felismerhetővé teszi. Az Önöké volt a legjobb: a kereszt. Ezt a logo-t mindig a display legmagasabb és legláthatóbb pontjára helyezték. Senki sem téveszthette volna el: ez a katolikus templom! Ez az Önök által kitalált logo olyan hatásos volt, hogy még Hitler is használta, néhány apró módosítással, hogy a tömegeket mozgósítsa. És majdnem megnyerte a háborút.

Önök feltalálták a reklám kampányt is. Mert mi is valójában egy körmenet? Egy vidéki falu, vagy egy nagyváros egyik városnegyede számára, semmi sem hat nagyobb reklámként egy körmenetnél, amit például a Madonna tiszteletére tartanak. Amikor mi, marketing szakemberek, reklámeseményt szervezünk, sokat felhasználunk abból, amit az Egyház kitalált. Zászlókat és lobogókat lengetünk, különleges jelmezekbe öltöztetjük a képviselőinket, hogy könnyen felismerhetőek legyenek. Megpróbálunk egy kereskedelmi misztikát teremteni. De a mi misztikánk sohasem lesz olyan gazdag, mit az Önöké.

Sajnos Önök megváltoztatták a szentmise bemutatásának módját. Manapság a misézés nem latin nyelven folyik és nem fordítanak hátat a hívőknek. Talán azt gondolták, hogy jót tesznek majd ezzel. Ehelyett, rossz hírt kell, hogy közöljek Önökkel. Az én édesanyám sohasem gondolta azt, hogy a pap hátat fordít neki. Inkább azt gondolta, hogy mindenki, hívők és a misét bemutatók is, Istenre néznek. Ő szerette a latin nyelvet, még akkor is, ha egy szót sem értett az egészből. Számára a latin nyelv egy misztikus nyelv volt, amelyen az Egyház lelkipásztorai Istennel beszéltek. Kitüntetve érezte magát és hálás volt, amiért térden állva részt vehetett egy ilyen fontos szertartáson. Szerintem az Önök által eszközölt változtatás, a szentmise liturgiájában súlyos hiba volt. Persze tévedhetek. Nem vagyok teológus. Marketing szempontból vizsgálom a problémát. És ebből a szempontból ez egy katasztrófa volt.

Önök kivonták a forgalomból a reverendát, ezt a különleges öltözéket, amely megkülönböztette az Önök kereskedelmi képviselőit, a papokat.  Így kidobtak egy márkajelzést.

Eltorzították a display-jeiket, a templomokat egyre hasonlóbbá téve a polgári épületekhez. Minden, amit kitaláltak magában hordoz egy kínálatot, valamit, amit el akarnak adni. Az Önök termékének neve: hit. De van egy jó hírem is. Ez iránt a termék iránt manapság egyre nő a kereslet. A piac, talán soha sem volt ennyire kedvező a hit számára.
Önök azonban többet beszélnek a politikáról, mint a Hitről. Tehát panaszkodhatnak-e, ha a templomaik egyre üresebbek, miközben az evangéliumi gyülekezetek termei egyre jobban megtelnek?

Köszönjük kedves olvasónk fordítását!

Forrás: www.atfp.it di Julio Loredo

2017. január 30., hétfő

Korrekció - Konferencia Budapesten

Kedves Vendégeink, Olvasóink!

Köszönjük minden előadónknak az alapos és szerteágazó, aktuális és elgondolkodtató prezentációkat. Köszönjük kedves vendégeinknek a megtisztelő jelenlétüket, és mindenek előtt az Irgalmas Nővéreknek, hogy rendelkezésünkre bocsátották rendházukat a 2017. január 28-i a "Titeket is üldözni fognak - Keresztény válasz az üldöztetésre" című konferencia megtartására.

Sajnos a konferenciáról készült tudósítás (http://hirtv.hu/videok/173324) számos pontatlanságot tartalmazott (ide értve az esemény üzenetének és eszmeiségének megjelenítését is).

A rendezvény a Szent Vince Szeretet Leányai Társulata–Irgalmas nővérek (FdlC) és Pro Hungaria Sacra Egyesület önálló rendezvénye volt, minden egyéb szervezet, intézmény, "külsős" magánszemély anyagi hozzájárulása nélkül jött létre, így a szervezés és a lebonyolítás a Magyarország kormánya által létrehozott, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságtól is teljesen függetlenül ment végbe, a tudósításban megszólított Török Tamás helyettes államtitkár úr is magánemberként vett részt a konferencián.
Az anyag azonban sajnos nem ezt sugallta, s mint ilyet, egy kormányrendezvényként mutatta be az eseményt.

Rendezvényünk célját a konferencia zárszavában összegeztük: "megállapítható, hogy az iszlám valós veszélyt jelent ugyan, de térnyerése elsősorban az európai értékvesztés következménye, amely nem más, minthogy az európai ember elfordult Krisztustól, katolikus-keresztény gyökereitől és azoknak hagyományos megélésétől. A Pro Hungaria Sacra közösség igyekszik ezt a katolikus hitet, amely Európa és Hazánk identitásának sarokköve, védelmezni, a szekularizált társadalomban felmutatni."

Aggályainkat jeleztük az illetékesek felé. Bízunk benne, hogy a sajtó munkatársai lehetőségeikhez mérten körültekintőbben járnak majd el a jövőben. Mi igyekezni fogunk minden segítséget megadni ehhez!

Pro Hungaria Sacra